Elhunyt Elvis Presley lánya – Mandiner

Lisa Marie Presley 54 éves volt.

Meghalt 54 éves korában Lisa Marie Presley, énekes, dalszerző, Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya. Lisa Marie Presley egy Los Angeles-i kórházban hunyt el helyi idő szerint csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy mentővel a sürgősségi osztályra vitték.

„Nehéz szívvel osztom meg a lesújtó hírt, hogy csodaszép lányom, Lisa Marie elhagyott bennünket” – írta édesanyja, Elvis Presley hajdani felesége, Priscilla Presley közleményében. „Ő volt a legszenvedélyesebb, legerősebb és legszeretőbb nő, akit valaha ismertem” – tette hozzá.

Lisa Marie hasonlított apjára kisugárzásában, arcvonásaiban, mély, búgó hangjában, és karrierjében is követte őt:

a kétezres években saját rockalbumot jelentetett meg, fellépett mások mellett Pat Benatarral és Richard Hawley-vel. Apja felvételeihez is csatlakozott, ráénekelt többek között az In the Ghetto és a Don’t Cry Daddy című számokra.

Az AP hírügynökségnek 2012-ben mondta:

„ez volt az életem. Mindig a csodálója voltam, mindig nagy hatása volt rám”.

Születésének híre bejárta a világsajtót. Tavaly Baz Luhrmann rendező Elvis című filmjének bemutatóján, majd a díjátadókon édesanyjával, Priscillával jelent meg.

Kedden részt vett a Golden Globe-gálán, hogy ünnepelje a filmen apját alakító Austin Bulter díját. Napokkal korábban apja gracelandi házában volt, hogy megemlékezzen az énekes születésnapjáról.

(MTI)

A nyitóképen Lisa Marie Presley. Fotó: Chris Delmas / AFP

Neked Ajánljuk