Elbúcsúztak Jean-Paul Belmondotól, felcsendült a Profi zenéje – Index.hu

Állami tiszteletadással búcsúztatták el csütörtökön Jean-Paul Belmondo legendás francia színészt, aki 88 évesen halt meg hétfőn, párizsi lakásában.

Sosem hagyta abba a boldogság keresését, de adott is boldogságot

− mondta Victor Belmondo, a sztár unokája, aki maga is színész. Mellette volt a többi unoka és Belmondo legkisebb gyereke, Stella is az Invalidusok udvarában rendezett gyászszertartáson.

Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi

− hangsúlyozta Emmanuel Macron elnök gyászbeszédében.

A színész koporsóját A profi című film Ennio Morricone szerezte zenéjére vitték, a Köztársasági Gárda zenekara játszott. 

A ceremónián sztárok sora vett részt, köztük Marion Cotillard színésznő, Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója és Bob Sinclar dj, akinek művésznevét egy Belmondo alakította filmszereplő ihlette.

A párizsi Invalidusok udvarán a családtagokon és politikusokon, hírességeken kívül csaknem ezren vehettek részt a szertartáson, oltási igazolvánnyal kellett rendelkezniük. A kivetítők előtt is tömegek gyűltek össze, a televíziók élőben közvetítették a ceremóniát. Este az Invalidusok kapui megnyílnak mindazok előtt, akik a koporsó előtt szeretnék tiszteletüket leróni.

Jean-Paul Belmondo temetése pénteken lesz Párizsban, előtte délelőtt 11 órakor a Saint-Germain des Prés templomban tartják a gyászmisét.

Neked Ajánljuk