Dánia felfüggeszti az AstraZeneca használatát – Napi.hu

A dán hatóság ideiglenesen felfüggesztette az AstraZeneca koronavírus elleni oltás használatát, mert több beoltott páciensnél vérrögképződést észleltek. A hatóság ugyanakkor azt is közölte, hogy még nem egyértelmű, hogy a vérrögképződés és az esetek között van összefüggés.

A dán egészségügyi hatóság csütörtökön ideiglenesen, legalább 14 napra felfüggesztette az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinák beadását.

A hatóság közleménye szerint a döntés azután született meg, hogy a beoltottak körében számos súlyos vérrögképződéses esetről érkezett jelentés. Ezek egyike halálos kimenetelű volt Dániában – olvasható a Business Insideren. A hatóság ennek ellenére azt közölte, hogy még nem egyértelmű, hogy a vérrögképződés összefüggésben van a vakcinával.

A dán egészségügyi minisztérium a Business Insider szerint közölte, hogy az már bizonyított, hogy az Oxford Egyetem és az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyag biztonságos és hatékony, de reagálni kell a súlyos mellékhatásokról szóló jelentésekre is. A tárca az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálataira vár.

Az AstraZeneca szóvivője a Business Insider kérdésére közölte: a vakcina biztonságosságát “alaposan tanulmányozták” és az adatok azt mutatták, hogy az oltásokat a páciensek szervezete “általában jól tolerálja”. Az AstraZeneca számára a páciensek biztonsága a legnagyobb prioritás – hangsúlyozta a szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy a hatóságok minden új gyógyszer engedélyezésére egyértelmű és szigorú előírásokkal rendelkeznek, és ez alól az AstraZeneca Covid-19 elleni vakcinája sem kivétel.

Dániában az AstraZenecán kívül még a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcináit engedélyezték, az egészségügyi hatóságok szerint az AstraZeneca vakcinák használatának felfüggesztése az oltási kampányt 4 héttel késleltetheti.

Az AstraZeneca részvényei több mint 2 százalékot estek a dán döntést követően.

Ausztria is felfüggesztette az oltóanyag használatát

A múlt hét vasárnap Ausztriában döntöttek hasonló lépésről a hatóságok elővigyázatosságból, miután egy zwettli klinika két dolgozójánál léptek fel komplikációk. Egy 49 éves nőnél többszörös trombózist diagnosztizáltak, amely a halálát okozta 10 nappal az oltást követően, míg a 35 éves kollégájánál tüdőembólia alakult ki szintén vérrögképződés miatt, de az ő életét sikerült megmenteni.

Az osztrák hatóságok is azt közölték, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a vakcinának köze lenne a halálesethez, ám az eset után Európa-szerte vizsgálni kezdték az oltóanyagot.

E hét keddig öt uniós tagállam – Ausztrián kívül Észtország, Litvánia, Luxemburg és Lettország – függesztette fel az AstraZeneca osztrák eseteket érintő tételének használatát. Dánia döntése viszont a vakcinának nem csak egy tételére vonatkozik, az AstraZeneca használatát teljes mértékben szüneteltetik.

Mint mond az EMA?

A Reuters szerdán az Európai Gyógyszerügynökség közleményére hivatkozva írta, hogy az EMA szerint sincs bizonyíték ezidáig arra, hogy a két osztrák megbetegedés összefüggésben állna az AstraZeneca oltásával, de vizsgálatot indítottak.

Az EMA azt is közölte, hogy bár minőségi hibát a közlemény kiadásakor még valószínűtlennek tartották, az adott tételt vizsgálják. Az érintett tételből 17 európai országnak küldtek és 1 millió adag vakcinát érint.

Az EMA szerint a tromboembóliás esetek (azaz a vérrögképződés) száma az AstraZenecával beoltott páciensek körében nem magasabb, mint az általános populációban, a március 9-ig beoltott 3 millió ember közül 22 esetet jelentettek.

Az oltóanyag gyártója az eset kapcsán közölte, hogy minden tételt szigorú minőségellenőrzésnek vetnek alá, és hogy a vakcinával kapcsolatban még nem erősítettek meg komoly mellékhatásokat. Azt is közölte az angol-svéd cég, hogy az osztrák hatóságokkal kapcsolatban állnak és teljes mértékben támogatják a vizsgálatot.

Az AstraZeneca vakcinája január 29-én kapta meg az Európai Gyógyszerügynökségtől a zöld lámpát, miután 23 ezer emberen tesztelték. Eddig csak enyhe, rövidtávú mellékhatások ismertek az oltóanyag kapcsán, vérrögképződéses problémákról még nem voltak visszajelzések.

Neked Ajánljuk