Csaknem négy évtizede belebukott az ízváltásba, most újra megpróbálkozik – Index.hu

A Coca-Cola utoljára akkor változtatta meg az ízvilágot. Ezzel az Egyesült Államokban egy nemzetet dühített fel – idézte fel a történteket a New York Times.

A gyártó most újabb felháborodási hullámot kockáztat. Ráadásul ezúttal nemcsak aromáját, hanem a cukormentes lé megjelenését is megváltoztatja.

A közösségi médiában máris fenntartással fogadták a meghirdetett módosítást, ami sokakat a 36 évvel ezelőtti méretes baklövésre emlékeztet.

Néhány fogyasztó máris megfogadta, hogy más italra vált, vagy áttér a fő vetélytárs termékére.

Mások az 1985-ös marketingbukást idézték fel, amikor a Coca-Cola bemutatta az új kólát, a New Coke-ot, az eredeti üdítőital édesebb változatát, amit sokan nyomban elutasítottak.

„Jellegtelen, viszont túl édes” – így jellemezte akkor egy detroiti pincérnő a piacra dobott terméket. „Ízléstragédia” – minősítette egy floridai író a „nedűt”.

A konkurens Pepsi szóvivője közben tapsolt örömében. „Ez egy óriási lehetőség számunkra” – jelentette ki.

Eközben a Coca-Cola éppen ellentétes célt tűzött ki: az új ízvilággal a feltörekvő vetélytársat próbálták meg visszaszorítani a piacon.

A szövetségi bíró azzal utasította el a keresetet, hogy Pepsit fogyaszt

A vásárlók szó szerint utálták a New Coke-ot. Harminchat éve, 1985 júniusában a vállalati ügyfélszolgálatához naponta 1500 fogyasztói panasz érkezett.

„Új doboz, új összetétel” – hirdeti magát ma a cég.

A fogyasztók azonban máris reagáltak:

Legyen egy tartalék tervetek, ha ez is annyira elcseszett, mint amilyen a New Coke bevezetése volt

– tweetelte egyikük.

A vásárlók 1985-ben a Coca-Cola minden alkalmazottját, még a biztonsági őröket és a gyárban dolgozók szomszédait is személyes felelősöknek tekintették – ismeri el őszintén a cég honlapján, amely a keserű pillanatokat a „valaha volt egyik legemlékezetesebb marketing baklövésként” írja le.

Az ízváltás annyira feldühítette az embereket, hogy egy sitcomban is utaltak a vásárlók neheztelésére. Egyesek pert indítottak, amellyel azt próbálták kieszközölni, hogy a Coca-Cola térjen vissza az eredeti receptúrához.

Egy szövetségi bíró azonban elutasította a keresetet arra hivatkozva, hogy ő bizony a Pepsit részesíti előnyben.

A gyártó azonban meghajolt a tömegek követelése előtt, és 1985 júliusában, az új termék piaci megjelenése után mindössze három hónappal bejelentette, hogy az eredeti Coca-Colát immár Classic néven újra piacra dobja.

„Ha a fogyasztó ezt akarja, akkor ezt adjuk neki” – jelentette ki a cégvezető a fordulat után.

Az eredeti kóla szénsavas vízzel felhígított szirupjának formulája egyébként mind a mai napig féltve őrzött üzleti titok, amit csak néhány kiváltságos és a nyilvánosság előtt névtelen alkalmazott ismer.

John Pemberton gyógyszerész, a szirup kotyvasztója 1888-ban bekövetkezett halála előtt legalább négy emberrel osztotta meg eredeti receptjét. Három évvel később, 1891-ben Asa Candler megvásárolta a recept jogait Pemberton hagyatékából, megalapította a Coca-Cola Companyt, majd még ugyanabban az évben kezdeményezte egyrészt reklám, másrészt a szellemi tulajdon védelme érdekében a recept titkosítását. Noha azóta számos összetételt publikáltak, amelyek mindegyikéről azt állították, hogy hiteles recept, a Coca-Cola váltig állítja, hogy az eredeti képlet szigorúan bizalmas.

Most mégsem várható botrány

A kezdeti fenntartások ellenére ezúttal a ízváltozás valószínűleg nem fog ugyanilyen visszhangot kiváltani, mint évtizedekkel ezelőtt – véli az Emory Egyetem marketingprofesszora.

„A stratégiával megpróbál a piac előtt járni” – mondta Doug Bowman.

A fogyasztók időközben általában megbarátkoznak azzal, hogy az italgyártók módosítanak a népszerű italokon. Bowman professzor megjegyezte, hogy a New Coke-botrány óta eltelt közel négy évtizedben a vodkagyártók vaníliát, lime-ot és barackot kevertek a szeszbe; a serfőzdék számtalan ízzel kísérleteznek; végül a kólagyárak is belekóstoltak a gyümölcsös ízesítésbe.

Nehéz elképzelni, hogy a legelszántabb cukormentes rajongókon kívül bárki is észrevenné a különbséget

– véli Bowman professzor.

A Coca-Cola azt ígérte, hogy nem változtat az összetevőkön, amelyek között szénsavas víz és koffein mellett olyan vegyszerek is szerepelnek, mint a karamellszínezék, a foszforsav, az aszpartám és a kálium-benzoát.

(Borítókép: Egy alkalmazott a Coca-Cola palackozó üzemében dolgozik Németországban 2013. augusztus 21-én. Fotó: Jens Kalaene / picture alliance / Getty Images)

Neked Ajánljuk