Čaputová: Magyarország álláspontja csalódás számunkra – Mandiner

Közben a lengyel államfő arról beszélt, országa már idén függetlenedhet az orosz gáztól és kőolajtól.

Zuzana Čaputová szlovák államfő csalódását fejezte ki Magyarország olajembargóval kapcsolatos elutasító álláspontja miatt. Čaputová erről Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott találkozója után beszélt – írja a Napunk című független szlovákiai lap, amelynek tudósítása szerint a két elnök egyetértését fejezte ki, hogy továbbra is támogatni kell Ukrajnát, egyebek mellett az EU-tagság ügyében is.

„Szlovákia az EU egységes álláspontját képviseli, ami az olajembargóra is kiterjed. Fontos az EU-országok és az egész világ egysége a kérdésben. Magyarország álláspontja ettől eltér, ami csalódást jelent számunkra” – fogalmazott a szlovák államfő, aki hozzátette, Szlovákiának az orosz kőolaj behozatalának teljes leállításához átmeneti időszakra van szüksége, hogy a szükséges infrastruktúra kiépülhessen, illetve a technológiai átállás megtörténjen.

Orbán Viktor kormányának hozzáállása a ugyanakkor a szlovák köztársasági elnök szerint kétségessé teszi a Visegrádi Együttműködés alapelvének a működését, ami szerinte az egység.

„Oroszország fegyverként használja nyersanyagkészleteit” –  erről már Andrzej Duda beszélt, aki bejelentette: Lengyelország már idén függetlenedhet az orosz gáztól és kőolajtól.

Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Neked Ajánljuk