Bödőcsnek a Holt Költők Társasága ugrott be az oktatás helyzetéről – hvg.hu

A humorista a kormánynak és az ellenzéknek is üzent.

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

Az 1989-es filmklasszikus, a Holt Költők Társasága, és annak irodalomtanár főszereplője, Mr. Keating jutott eszébe Bödőcs Tibornak arról, ami jelenleg az oktatás körül zajlik. A humorista közösségi oldalán – a kormánypártnak és az ellenzéknek is üzenve – azt írta:

Ó, kapitány, kapitányom! Lehet, hogy a végén Mr. Keatinget rúgják ki, de akkor sem lehet egy egész társadalomból hollikpistákat, fodorgáborokat, MSZP-elnököket és a parlamenti padsorokban ücsörgő(!) ellenzékieket nevelni, míg vannak olyan tanárok is, mint Palya Tamás!”

Palya Tamás a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára, akit a múlt héten bocsátottak el négy társával együtt, amiért korábban polgári engedetlenségi akciókban vett részt. Az iskola diákjai már több demonstrációt is szerveztek a tanáraikért – hétfőn petíciót is vittek a Belügyminisztériumhoz –, akik bírósághoz fordulnak a kirúgásuk miatt.

A béremelésért és az oktatásban uralkodó méltatlan állapotok miatt hetek óta polgári engedetlenségi megmozdulásokban vesznek részt pedagógusok országszerte. A Tanítanék és a noÁr mozgalom szerda estére szolidaritási demonstrációt szervez, ahová az őket támogatókat várja. Az eseményen többek között fellép Péterfy Bori & Love Band és a Kiscsillag zenekar is.

Neked Ajánljuk