Biden vitte padlóra a forintot – Napi.hu

Kedd délelőtt a forint sorra vitte át a mélypontokat a legtöbb európai valutával és a dollárral szemben. Az euró árfolyama 405,389-ig emelkedett, a dolláré 390,433-on tetőzött, a svájci franké pedig 406,41-ig szaladt. De még a régión belül is szenvedett a forint: a román lej, a cseh korona is fölé kerekedett, rekord szintre drágulva, míg a dán korona is masszívan rávert a magyar fizetőeszközre. Mindezt látszólag rendkívüli körülmények nélkül.

„Nem lehet véletlen egybeesés: a forint az elmúlt hetekben, hónapokban az összes fizetőeszközzel szemben rendkívül begyengült” – mondta el a Napi.hu-nak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, aki szerint a bizonytalanságok közül ki kell emelni a jogállamisági vitát az Európai Bizottsággal, a magas államadósságot, hozzá tette, hogy „a gazdaságpolitikai hercehurca és a magas infláció miatt jobban zuhan a többi régiós eszköznél”.

„Ilyen gyengülés esetén forintot adnak el, vélhetően dollárt vásárolnak, a keresztárfolyamokon keresztül pedig ha gyengülünk a dollárral szemben, akkor a régió további fizetőeszközeivel szemben is” – magyarázta Virovácz Péter.

Mint felhívta rá a figyelmet, a dollár rendkívüli módon megerősödött, tehát az elmúlt napokban stabilnak mondható 1,04-es szintről az euró-dollár árfolyam 1,03-ra csökkent.

Nagyon erőteljes, pánikszerű dollárvásárlást látunk, mert kiderült, Joe Biden amerikai elnök felülvizsgálhatja a Kínával szembeni vámtarifákat

– ismertette a szakértő az egyik fő indokot.

Pánik az euróövezet miatt

Másrészt szerinte az is közrejátszik a dollár erősödésében, hogy a kijöttek a legfrissebb szolgáltatóipari beszerzési menedzserindexek, és „például a francia gazdaságé pocsék lett.”

„Az európai piacon pánik alakult ki, hogy recesszióba süllyed az euróövezet gazdasága: a befektetők elkezdtek szabadulni az eurótól, az euró pedig húszéves mélypontra süllyedt a dollárral szemben. A svájci frankot is erőteljesen keresik, akik szabadulnának az eurótól, a feltörekvő fizetőeszközök viszont rosszul teljesítenek” – magyarázta a körülményeket.

Arra, hogy a forint még a régiós vetélytársakkal szemben is erősen gyengült, azt mondta, hogy például a román lejt a jegybank „nagyon durva intervenciókkal menedzseli, a háború óta fix, nem csoda, hogy a forint folyamatosan üti a történelmi mélypontokat ezzel szemben.”

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Neked Ajánljuk