Bevándorlási reformot és Trump egyes rendeleteinek eltörlését ígéri Joe Biden elnöksége első száz napjában – hvg.hu

A megválasztott amerikai elnök egy interjúban mondta el, mik lesznek az első intézkedései elnökként.

Biden nyert, Trump még küzd – amerikai elnökválasztás 2020

November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.

Kötelezettséget vállal Joe Biden arra, hogy elnöksége első száz napjában törvénytervezetet küld a szenátusnak, amely lehetőséget ad az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlóknak az állampolgárság megszerzésére. A megválasztott elnök ezt kedden este jelentette be az NBC televíziónak adott interjúban. Amerikai lapok megjegyzik, hogy a tervezet elfogadtatása valószínűtlen, amennyiben a republikánusok megőrzik a többségüket a testületben.

Biden az interjúban arról is beszélt, hogy az első száz napban a bevándorlási reform megvalósítása mellett többek között a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz.

Ígéretet tett arra is, hogy eltörli a Trump-kormányzat azon tiltó rendelkezését, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek.

A politikus azt mondta, hogy korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak a környezetre, és – úgy fogalmazott – „jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket”.

Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, s a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Korábban – még kedden délután – újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is.

Biden hangsúlyozta, hogy az övé nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, „mert teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt”.

Neked Ajánljuk