Az ukránok már a szlovák tarackágyúk használatát tanulják – Mandiner

Fico szerint nem kellene segíteni az ukránokat, akik soha nem segítettek nekik, csak becsapták őket.

Az Infostrat arról ír, hogy Szlovákia hamarosan megkezdi tarackágyúinak eladását Ukrajnának. „Erről tanúskodik az is, hogy az ukránok már tanulják a Szlovákiában legyártott ágyúk használatát” – erősítette meg Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter. Hozzátette: ukrán részről „nagyon komoly és intenzív az érdeklődés” az ilyen típusú nehézfegyverek iránt – írja az Infostart.

„Tudatosítani kell, hogy olyan harcászati eszközről van szó, ami jelenleg gyártás alatt van. Néhány darabot már azonnal Ukrajna rendelkezésére tudunk bocsátani, de a többit csak az elkövetkező hetekben, illetve hónapokban” – tájékoztatott a védelmi miniszter, hozzátéve, hogy minimum nyolc darab tarackról szólt a szóbeli megállapodás, de ez a mennyiség a továbbiakban még emelkedhet. 

„Jelenleg a tüzérségnek van a legnagyobb szerepe a szomszédunkban dúló harcokban, logikus, hogy e téren próbálunk meg segíteni”

– mondta a szlovák miniszter. 

Emlékeztettek: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt héten videókapcsolat segítségével szólalt fel a szlovák parlamentben, ahol elmondta, országának vadászgépekre és helikopterekre is szüksége lenne a honvédő háborúban. A szlovákoknak MI–17-es harci helikopterei vannak, amelyekre elavult technikai állapotuk miatt már nem szeretnének többet költeni, arra viszont még alkalmasak, hogy a mostani háborúban bevessék őket.

A MiG–29-es vadászgépek átadása a lengyelekkel való megállapodástól függ,

írják. Varsó ugyanis ígéretet tett arra, hogy ha Szlovákia átadná Ukrajnának a MiG-eket, akkor Lengyelország kész megvédeni a szlovák légteret.

Fico nem segítene az ukránoknak

Az Infostart hangsúlyozta: a szlovák parlamenti ellenzék vezére, Robert Fico egy hétvégi politikai vitaműsorban elmondta, hogy nem kellene segíteni az ukránoknak.

„Milyen előnyünk származik belőle? Ukrajna soha nem segített nekünk, csak durván becsapott minket”

– közölte a Smer elnöke, aki szerint amikor 2009-ben földgázra volt szükségük, Timosenko átverte őket. 

Nyitókép: Szlovák honvédelmi minisztérium

Neked Ajánljuk