Az Európai Bizottság készen áll az uniós alapszerződések módosítására – Portfolio

Az uniós szerződések felülvizsgálatát szolgáló konvent összehívásáról szóló parlamenti vitában a biztos elmondta: az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozaton meghallgatták az állampolgárok felvetéseit, most az uniós intézmények feladata, hogy a legrövidebb időn belül összegezzék ezeket, és megvalósítási terveket készítsenek.

Véleménye szerint a közelmúltbeli példák azt mutatták, hogy az EU még járvány vagy háború idején is képes teljesíteni olyan területeken, amelyekről az uniós szerződések nem rendelkeznek kifejezetten.

“Tovább is mehetnénk, s amint az EP állásfoglalásában kimondja, az EU nagyobb szerepet is játszhatna az egészségügyben és a védelemben, illetve olyan kulcsfontosságú területeken, ahol az egyhangú döntéshozatalnak nincs értelme” – jegyezte meg.

Suica elmondta továbbá, hogy a bizottság jövő héten közleményt ad ki, amelyben bemutatja a konferencia eredményeinek nyomon követésé a testület hatáskörébe tartozó területeken. Mint mondta: több területen az uniós intézmények már most is tudnak lépéseket tenni, és a javaslatok némelyike gyorsan megvalósítható, a bizottság első javaslatát az elnök, Ursula Von der Leyen fogja szeptemberben bemutatni.

“Meg kell találnunk a legközvetlenebb utat a konferencia következtetéseinek nyomon követésére, vagy úgy, hogy teljes mértékben kihasználjuk a szerződéseken belüli lehetőségeinket, vagy ha kell, megváltoztatjuk a szerződéseket” – tette hozzá a bizottság alelnöke.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk