Az amerikai szóvivő majdnem elsírta magát az orosz invázió elítélése közben – Mandiner

John Kirby, mint katona nem tudja összekapcsolani ártatlanok halálát a „nácimentesítéssel”.

Elítélte az orosz elnök „kegyetlenségét és romlottságát” az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, írja az Index. John Kirby katonaként arról beszélt, képtelen épp ésszel felfogni azt az embertelenséget, ami az invázió során zajlik. „Elvetemült brutalitás, nehéz felfogni és elfogadni azt, amit az orosz–ukrán háborúban Oroszország tesz az emberekkel” – felelte John Kirby a Pentagon pénteki sajtótájékoztatóján, amikor Vlagyimir Putyinról kérdezték az újságírók.

Hozzátették: Kirby „BS”-nek, magyarra fordítva baromságnak nevezte az eseményen az inváziót. Szerinte nehéz „nácimentesítésnek” hívni, ami zajlik, hogy „mit művelnek ártatlan emberekkel, tarkón lövik őket, terhes nőket végeznek ki, kórházakat bombáznak.”

„Képtelen vagyok megérteni, hogy a két dolog miként kapcsolható össze” – tette fel a kérdést, majd hirtelen elcsuklott a szóvivő hangja és pár másodpercig nem is tudta folytatni mondandóját.

Az Index hangsúlyozta: Kirby elnézést kért az újságíróktól, az érzelmeit pedig azzal magyarázta, hogy katonaként  több barátját elvesztette már háborúk során, így érzékenyen érintik ezek a „kegyetlenségek”.

Kép forrása: Youtube

Neked Ajánljuk