Az ajatollah Putyin mellett, Lavrov egyre távolabb menne, újabb fegyvereket kap Ukrajna – ez történt a háború 148. napján – hvg.hu

Irán és Szíria is kiállt Oroszország mellett az orosz-ukrán konfliktusban, Ukrajna ősszel lezárná a háborút, de Lavrov szerint az most szélesedett csak ki igazán – ez történt a háború 148. napján.

Putyint támogatja Irán az Ukrajna elleni háborúban

Nyíltan kiállt Oroszország mellett Ali Hamenei iráni ajatollah Teheránban, ahol Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török tárgyaltak. Hamenei a The Guardian beszámolója szerint azt mondta Putyinnak, hogy a „háború ugyan kemény és nehéz kérdés, Irán pedig egyáltalán nem örül annak, hogy hétköznapi emberek szenvednek tőle, azonban Ukrajna esetében ha nem ön kezdeményez, akkor a másik fél okozott volna háborút”.

Erdogannak hálálkodott az orosz elnök, feloldhatják a tengeri blokádot

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint olyan jól sikerültek az iráni tárgyalások, hogy a kialakult helyzet lehetővé teszi Oroszországnak, hogy feloldja az ukrán búza elleni tengeri blokádot. Az orosz elnök ezt Recep Tayyip Erdogan török elnöknek köszönte meg a Kreml hivatalos beszámolói szerint.

Ukrajna már ősszel lezárná a háborút

Nagyon szeretné elkerülni Ukrajna, hogy a háború egészen télig húzódjon el, mivel ez Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Yermak szerint időt adna az oroszoknak arra, hogy még mélyebben hatoljanak be Ukrajnába, valamint megnehezítené az ukrán ellentámadást.

Putyin szerint jelentősen csökkenhet az Északi Áramlat 1 teljesítménye

Amennyiben Oroszország nem kapja vissza a Kanadában javított turbinát, akkor az Északi Áramlat 1 gázvezeték áteresztőképessége július végére visszaeshet – jelentette ki Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint ha nem kapják meg a turbinát, akkor a vezeték kapacitása a jelenlegi 160 millió köbméterről 33 millióra zuhanhat le.

Az oroszok szerint azért nem nyertek még Ukrajnában, mert mutáns ukrán katonák ellen kell harcolniuk

Az „ukrajnai titkos amerikai biolaboratóriumokat” vizsgáló orosz bizottság két képviselője igen furcsa eredményre jutott az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban. Öt hónappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Kreml az eddigi legvadabb magyarázattal állt elő arra, hogy miért nem sikerült győznie az orosz hadseregnek, és a villámháborús tervek ellenére miért nem tudta átvenni a hatalmat a szomszédos országban.

Oroszország ősszel annektálná Herszont és Zaporizzsját is

Megbízott tisztségviselőket nevezne ki Oroszország az Ukrajnában megszállt területek élére, akik rubelt vezetnének be ezeken a helyeken, sőt a lakosságot is arra kényszerítenék, hogy vegyék fel az orosz állampolgárságot. Oroszország ezekkel a módszerekkel annektálná azokat a területeket, amelyeket a háború kitörése óta elfoglalt és jelenleg is megszállás alatt tart – jelentette be John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján.

Megint gyerek az áldozat Harkivban

Ismét orosz rakéták találták el Harkiv városát, hárman, köztük egy 13 éves fiú is életét vesztette a támadásban – közölte szerda reggel Oleg Szinehubov, a regionális katonai közigazgatás vezetője a CNN beszámolója szerint.

Szinehubov azt írta, a kamasz mellett egy 72 éves nő és egy középkorú férfi is meghalt a támadásban. A katonai vezető továbbra is azt tanácsolta minden harkivinak, hogy ne hagyják el otthonaikat.

Szíria megszakítja diplomáciai kapcsolatait Ukrajnával

Hosszú huzavona végére tett pontot Szíria szerdán: bejelentésük szerint minden diplomáciai kapcsolatot megszakítanak Ukrajnával. A diplomáciai hadakozás még június végén kezdődött, amikor Damaszkusz jelezte: elismerik az addig csak Oroszország által elismert luhanszki és donyecki „népköztársaságok” függetlenségét és szuverenitását.

Az Ukrajna elleni „különleges hadművelet” földrajzi koordinátái megváltoztak, Oroszország a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek érkezése miatt távolabbra fogja tolni magától a jelenlegi harcvonalat – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami RT tévécsatornának és RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva. A „földrajz” mostanra megváltozott, már nemcsak a szakadár Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot, hanem Herszon és Zaporizzsja megyét és más ukrajnai területeket is érinti, „és ez a folyamat folytatódik, méghozzá következetesen és kitartóan folytatódik”.

Lelőtték a legfejlettebb repülőgépüket az oroszok Ukrajnában

Az orosz légvédelem néhány napja lelőtte az egyik legkifinomultabb harci repülőgépet, ami részt vesz az orosz-ukrán háborúban. A probléma ezzel csak az, hogy ez épp az orosz légierő gépe volt.

Az Egyesült Államok újabb négy HIMARS rakéta-sorozatvetőt ad Ukrajnának

A legújabb katonai segélycsomag részeként az Egyesült Államok négy további, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető rendszert (HIMARS) szállít Ukrajnának – jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerdán Washingtonban.

Neked Ajánljuk