Állítólag lemondott Palkovics László, de mégis marad – Index.hu

Állítólag még december utolsó napjaiban benyújtotta lemondását Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter. A 444 úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ezt nem fogadta el, és azt kérte miniszterétől, hogy folytassa a munkát. 

A lap emlékeztet: Palkovics tárcájánál korábban leváltottak két befolyásosnak mondott államtitkárt is, az energia- és klímaügyekben illetékes Kaderják Pétert, és a fenntarthatóságért, azon belül is elsősorban a hulladékgazdálkodásért felelős Boros Anitát. A minisztérium által kiadott közlemény szerint a két államtitkárság helyett egy harmadik jön létre, amit Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkára visz majd. 

A 444 szerint Palkovics László számára az egyik utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy karácsony után Orbán Viktor miniszterelnök gyakorlatilag azonnali hatállyal felmentette pozíciójából Fauszt Zoltánt, a kiemelt informatikai beruházásokról dönteni hivatott Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) egyik tagját. Az NHIT a kormány tanácsadó testülete, amely a 250 milliót meghaladó összegű informatikai beszerzés ügyeiben dönt. Fauszt az egyik legrégebbi barátja és bizalmi embere Palkovicsnak, egyetemi éveik óta ismerik egymást, 14 éven keresztül üzlettársak is voltak, mielőtt utóbbi 2014-ben politikai pályára állt, és az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára lett. 

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az Alfahírnek az alábbi üzenetet küldte a témában.

Tisztelt Szerkesztőség! Ez kacsa. 

Neked Ajánljuk