Akkora balhé van Észak-Macedóniában, hogy a végén még Nikola Gruevszki is hazamehet – 444.hu

Hétfőn napközben Szkopjében váratlanul lemondott posztjáról Katica Janeva különleges ügyész. Más magas rangú politikusok mellett Nikola Gruevszki volt miniszterelnök ügyében is az ő hivatala képviselte a vádat. Janeváék kifejezetten nagyszabású politikai és korrupciós bűnügyekkel foglalkoztak, ők vitték annak a lehallgatási botránynak a nyomozását is, amibe belebukott Gruevszki.

„Elegük van a korrupcióból, hőseik az ügyészek, minden nap festékágyúval lövik a parlamentet”

címmel írtunk 2016-ban Katica Janevának és a hivatalának jelentőségéről.

Hétfőn napközben a balkáni ügyekről angol nyelven tudósító BalkanInsight arról írt, hogy Janeva az ellenzék és a kormánypárt között kialakult politikai konfliktus miatt mondott le.

Janeva hivatalát 2015-ben, pont az Észak-Macedóniát megrázó lehallgatási botrány miatt, nemzetközi nyomásra hozták létre (ekkor derült ki, hogy Nikola Gruevszki miniszterelnöksége alatt az ország biztonsági szolgálatai körülbelül 20 ezer embert hallgattak le törvénytelenül), de most a kormány és az ellenzék is át akarta alakítani a különleges ügyészi szervezetet, aminek lassan lejár az ötéves mandátuma, amivel anno létrehozták. A különleges ügyészséget átalakító törvénymódosításhoz kétharmados támogatásra lenne szükség, de a legnagyobb ellenzéki párt, a korábban Nikola Gruevszki vezette VMRO DPMNE többek között Janeva eltávolítását követelte a szavazataikért cserébe, miután szerintük a különleges ügyészek politikai alapon szelektáltak az ügyek között. Erre ugye az egyik példa pont Gruevszki lehetne, akit korrupció miatt jogerősen két év börtönre ítéltek, mielőtt tavaly novemberben magyar diplomaták Budapestre nem szöktették. A vádat ebben az ügyben is Janeva különleges ügyészi hivatala képviselte.

Nem akarok alibiként szolgálni, hogy túszul ejtsenek a különleges ügyészi hivatalért és az országunk európai integrációjáért

– mondta hétfőn Janeva, akinek lemondásáról szóló teljes nyilatkozata itt olvasható el angolul.

Hétfőn késő este viszont egy kicsit zavarosabb lett a kép, és felmerült, hogy nem csak a kormány és az ellenzék parlamenti birkózása az egyetlen tényező Janeva hirtelen távozásában.

Észak-Macedóniában hétfőn délután letartóztatták Bojan Jovanovskit, a Boki 13 néven ismert televízióst és Zoran Milevski üzletembert. A pontos vádról ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban, de úgy tűnik, hogy Jovanovski pénzt kérhetett egy vagy több üzletembertől, hogy ügyészségi kapcsolatai segítségével elintézze, hogy ejtsék vagy mérsékeljék az ellenük hozott vádakat. Egyes beszámolók szerint Jovanovski tévécsatornájánál dolgozik a különleges ügyész Katica Janeva fia, és arról is felröppentek ellentmondásos hírek, hogy hétfőn késő este esetleg Janeva háznál is házkutatást tartottak a rendőrök, más tudósítások szerint csak a napközben lemondott különleges ügyész egyik telefonját foglalták le.

Ezt a mostani nyomozást egyébként egy másik ügyészi hivatal, a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség, és egy bizonyos Vilma Russkoska vezeti a német közszolgálati Deutsche Welle macedón kiadása szerint. Az éjszakai tudósítások szerint Russkoska újságírók előtt arról beszélt, hogy ki akarják deríteni, volt-e kapcsolat Katica Janeva és a letartóztatott televíziós között.

Ha kiderülne, hogy Janeva tényleg érintett az ügyben, annak beláthatatlan következményei lennének a korábbi vádemelésekre is.

Még a végén [Gruevszki] szabadon fog hazajönni

– mondta a 444-nek a lehetséges következményekről egy macedón újságíró hétfőn késő este.

Kapcsolódó

Népszerű

Neked Ajánljuk