A szlovák miniszterelnök ma már elmenne találkozni Zelenszkijjel – 444.hu

A lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnökhöz hasonlóan Eduard Heger szlovák kormányfő is Kijevbe utazhatott volna kedden Volodimir Zelenszkij elnökhöz, de mint utólag elárulta, a biztonsági erők tanácsára nem vett részt a találkozón.

Hegertől egy újabb interjúban megkérdezték, nem lett volna jobb gesztus egy asztalnál ülni Ukrajna képviselőivel, amire azt felelte, „de igen” – idézi a parameter.sk. Heger elmondása szerint nem félelemből maradt távol, de ha újra kapna ilyen felkérést, vélhetően már másképp döntene. Elárulta azt is, hogy az utat Morawiecki lengyel miniszterelnök kezdeményezte.









Eduard Heger


Fotó:
GEORGE VITSARAS/SOOC via AFP

Petr Fiala cseh miniszterelnök először visszafogottan nyilatkozott Heger döntéséről, de később keményebben fogalmazott: „Vannak olyan helyzetek, amikor magunknak kell döntenünk. Én így döntöttem. Én nem bújok el holmi javaslatok és tárgyalások mögé. Ez nem egy olyan ügy, amely valamilyen formalizált bürokratikus út eredménye lehet. Neked kell eldönteni, hogy ez helyes.”

Nem tudni, Orbán Viktort hívták-e a találkozóra, és ha igen, miért döntött úgy, hogy nem vesz részt rajta. Sajtófőnöke csak annyit reagált az ügyre kedden: „A miniszterelnök tud a látogatásról, de most nem megy Kijevbe.”

Neked Ajánljuk