A nyolcadikos biológia tankönyv szerint nyilvánvalóan nem természetes biológiailag a homoszexualitás – 24.hu

Az Oktatási Hivatal által kiadott nyolcadikos biológia tankönyvben, a Nemi Életünk Egészsége című fejezetben szóba kerülnek például a szexuális úton terjedő betegségek, a fogamzásgátlás, az abortusz és az AIDS, írja a 444.hu.

Az érzelmi alapok nélküli, futó kapcsolatokból álló szexuális élet mindkét nemű fiatal számára az igénytelenségbe süllyedés veszélyét hordozza.

– írja már az elején a tankönyv. A maszturbációról is ír, nagyjából azt, hogy mértéktelenné válhat, de nincs ok miatta szégyenkezni.

A szexuális önkielégítés (szaknyelven: maszturbáció) mindkét nemnél előfordul. Gyakran felnőttkorban is. Ilyenkor a közösülésre jellemző ingerek utánzásával nemi örömöt okoz önmagának az illető. Ez ugyan nem a természetes módja a nemi kielégülésnek – s fennáll a veszélye a mértéktelenné válásnak, rászokásnak –, mégis indokolatlan dolog ezért bűntudatot vagy betegségtudatot kelteni a fiatalokban

– írják. Az abortuszról a tankönyv azt írja, „súlyos etikai kérdéseket is felvet…, ugyanis ilyenkor lényegében egy „emberkezdeményt” pusztítanak el”.

A homoszexualitásról pedig azt írják a 13-14 éveseknek, hogy „részben öröklődés kérdése, részben környezeti hatások eredménye”.

Nyilvánvaló, hogy a homoszexualitás biológiai értelemben nem természetes, hiszen nem teljesül a szexuális tevékenység biológiai célja, az utódnemzés

– írják.

Neked Ajánljuk