A Fehér Ház állítja: iráni drónokat használtak az oroszok Kijev bombázásához – Portfolio

Ma már meg tudjuk erősíteni, hogy a Krímben állomásozó orosz katonák iráni drónokat irányítottak, Ukrajna – egyebek mellett az elmúlt napokban Kijev – elleni légicsapásokra felhasználva őket
– jelentette ki John Kirby, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.
Hozzátette:
úgy vélik, iráni katonák tartózkodtak a helyszínen és segítettek Oroszországnak ezekben a műveletekben.
Oroszország több tucatnyi drónt kapott eddig, és továbbiakat is kapni fog – tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok attól tart: Oroszország más iráni fegyvereket, például föld-föld rakétákat is be akar szerezni, hogy Ukrajnában bevesse őket.
Az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy véget vessen ezeknek a fegyverszállításoknak és továbbra is szigorúan alkalmazza az oroszországi és iráni fegyverszállítások elleni szankciókat – tette hozzá a szóvivő.
Az iráni külügyminiszter csütörtökön elutasította az Európai Uniónak azt az állítását, hogy Irán rakétákat és drónokat küldött volna Oroszországnak.
Josep Borrellel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott telefonbeszélgetésén az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy az iráni politika ellenzi az orosz-ukrán konfliktust és annak kiszélesedését. Ezt Hoszein Amirabdollahián közölte Twitter-oldalán.
“Irán ugyan együttműködik védelmi téren Oroszországgal, az Ukrajna ellen bevetendő drónok és fegyverek azonban nem képezik Irán politikájának a részét” – írta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy alaptalan az az állítás, miszerint iráni rakétákat szállítanának Ukrajna elleni bevetésre.
Címlapkép: Getty Images