Várkonyi Andrea a szakításáról Bochkorral: Emlékszem, akkoriban sokat sírtam – Bors

Nyíltan vallott arról, miért élte meg nehezebben a szakítást ismert emberként.

Nyíltan vallott arról, miért élte meg nehezebben a szakítást ismert emberként.

Várkonyi Andrea nem igazán szereti, ha a Bochkor Gáborral történt szakításáról kérdezik – most mégis beszélt erről az időszakról. Mint elmondta: nem egy múlton rágódó, elemző típus, nem szeret azon rágódni, mit lehetett volna tenni. Továbblépett. De nem volt könnyű.

Várkonyi nem haragban szakított Bochkorral, mégis nehezen élte meg a kapcsolat végét © Bors

“Egy válás vagy szakítás mindenképpen nagyon nehéz, ismert emberként pedig még többen voltak kíváncsiak arra, hogy mi történt. Özönvízszerűen zúdult ránk az egész, és nem igazán tudtam mit mondani. Az igazság a négy fal közt és bennem volt, és nem akartam, hogy az onnan mondjuk a címlapokra kerüljön” – nyilatkozta a Blikknek.

“Emlékszem, akkoriban sokat sírtam, de el kellett mennem a boltba, mert ott a gyerekem, aki miatt nem tehetem meg, hogy üres legyen a hűtő. A boltban lehajtott fejjel mentem, hogy ne az legyen a téma, miért van kisírva a szemem. Állandóan fürkészték az arcomat, a pénztáros is azt kérdezte tőlem, hogy mi a baj. Hát erre mit lehet mondani? Hogy semmi köze hozzá? Hogy csak azért, mert látott a képernyőn, attól mi még idegenek vagyunk egymásnak? Nem akartam megbántani, így udvariasan mondtam valamit. Kommenteket sem olvastam, mégis utolértek a vélemények, mindenki szerette volna megmondani, hogyan kellene élnem” – magyarázta, hozzátéve: Bochkorrol, mint gyermeke apjáról soha nem mondana rosszat, ugyanakkor nem is nagyon beszélnek, csak közös lányukról.

“Nem vagyunk haragban. Szeretetben, sírva vettünk búcsút, azóta pedig csak akkor találkozunk, amikor Nóri miatt kell.”

Neked Ajánljuk