Válik Völgyi Zsuzsi, nem sikerült megmentenie a házasságát – nlc

Völgyi Zsuzsi egy évvel ezelőtt arról számolt be, hogy a házassága zátonyra futott. Akkor azt mondták, hogy nincs harmadik fél, az évek óta tartó építkezés, a nyugodt otthon légkörének hiánya őrölte fel a szerelmüket. Eltelt pár hónap, majd közölte az énekesnő, hogy úgy döntöttek a férjével, megmentik a kapcsolatukat.

Idén januárban nyilatkozta az énekesnő, hogy meggondolta magát és végül nem vált el, sőt, újra összejött a férjével, és ismét boldogságban élnek együtt, családként. Ez az állapot ismét megváltozott, a Story magazinnak árulta el, hogy végül mégis elválnak. 

„Egyszer csak azon kaptam magam, hogy eltelt egy év, és én Glóriával még mindig anyukámnál élek, a házunk pedig sehol sem tart. Aztán eltelt még két év, az otthonunk ugyanúgy élhetetlen, én pedig még mindig a férjem nélkül élek. Akkor már kettecskén a kislányommal a csepeli lakásomban. (…)Vajmi kevés a mindennapokban, hogy egy férj, egy édesapa egy héten egyszer-kétszer van a családjával. Miközben én egyedül vásárolok, cipekedem, intézem a gyerekünk életét, mellette pedig dolgozom. Rájöttem, hogy igaziból évek óta egyedülálló anyuka vagyok” – mondta a lapnak Völgyi Zsuzsi, aki élete legnagyobb csalódásaként éli meg a válást. 

„Az a tisztességes, ha hivatalosan is lezárjuk a házasságunkat, és tiszta lappal kezdjük újra az életünket, külön-külön. Úgy döntöttem, jövo év elején beadom a válókeresetet, és elválunk a férjemmel” – árulta el az énekesnő. Zsuzsi arról is beszélt, hogy a férje még bízik abba, hogy visszatalálnak egymáshoz, de részéről már nincsenek érzelmek, így nem tartja valószínűnek, hogy ez megtörténik.

További részletek a ma megjelent Storyban:

story magazin 11.25

A Story

Neked Ajánljuk