Tóta W. most épp Tóth Gabi „csöcsrocker” időszakáról írogat – Mandiner

A publicista szerint Tóth Gabin „úgy áll a kereszténység, mint tehénen a reverenda”.

A baloldali publicista a 24.hu egyik cikkére reagált egyik legutóbbi Facebook-bejegyzésében. A portál a Sztárban sztár című műsor azon jelenetét elevenítette fel, amikor az egyik versenyző egy metáldallal lépett a színpadra. Ez a produkció a 24.hu szerint nem nyerte el a zsűriben helyet foglaló Tóth Gabi tetszését. Az énekesnő a látottak és hallottak után imádkozni kezdett.

„Valami felpislákol a haja alatt,

egyszer még csöcsrocker korában hallott harangozni ilyesmit, hogy a metálból meg a jógából kijön az ördög,

és azt imával meg fokhagymával kell elkergetni” – kezdte bejegyzését Tóta W. Árpád. 

„Akkor jót röhögtek rajta, micsoda eszement hülyeség; de már más idők járnak. A másik agysejt ernyedten tiltakozna, de kuss – most keresztény vagyok, az ilyen, ezt kell tolni, ebből lesz a Rolex, nem az okoskodásból” – kritizálta az újságíró az énekesnőt vallásos világnézetéért.

„Talán ne zsűrizzen tehetségkutatót, mert ott nem az ördögöt keresik”

Majd Tóth Gabi szerepvállalása kapcsán leszögezte:

„úgy áll rajta a kereszténység, mint tehénen a reverenda”.

„Nem fárad bele – hiszen egyszerű a feladat -, nem gyötrik kétségek, nem reflektál, nem bíbelődik önváddal. Nem rendeli be az elöljárója, nem esik neki püspök és bíboros. Még a tévében sem merül fel, hogy aki efféle ezoterikus kényszerképzetektől szenved, az talán ne zsűrizzen tehetségkutatót, mert ott nem az ördögöt keresik” – folytatta a publicista.

„Tehát ez az arc marad, a másik csendben visszavonul a szolgálattól, és amikor látja ezt, tovább töpreng azon, van-e visszaút oda, ahol ez kell, ő meg nem” – zárta gondolatait Tóta W. Árpád.

A Sztárban sztár említett produkcióját alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Facebook

Neked Ajánljuk