Tömeghisztéria volt Kordáék koncertjén – hatezer rocker őrjöngött a bulijukon – Bors

Félelemmel telve indult kedd éjjeli fellépésére a Korda–Balázs házaspár. De amikor kiabálás, sikítás, őrjöngés fogadta őket, azonnal megnyugodtak, és olyan koncertet nyomtak, amit a közönség nem győzött visszatapsolni.

Félelemmel telve indult kedd éjjeli fellépésére a Korda–Balázs házaspár. De amikor kiabálás, sikítás, őrjöngés fogadta őket, azonnal megnyugodtak, és olyan koncertet nyomtak, amit a közönség nem győzött visszatapsolni.

A 80 éves, de rendkívül fiatalos Korda Györgynek mindössze egy mikrofonállványra és egy székre volt szüksége ahhoz, hogy élete első Volt Fesztivál-os fellépésén olyan varázslatot vigyen véghez, amihez foghatót fesztiválhoz szokott szemmel és füllel is ritkán tapasztalni. A Balázs Klári oldalán éjszaka, fél tizenkettő körül színpadra lépő Korda már a jelenlétével megbolondította a közönséget, meg sem kellett szólalnia. Ahogy kilépett a takarásból, a koncertre összegyűlt sokezres tömeg ritmusra skandálta: „Gyuri bácsi!, Gyuri bácsi!” Olyan erős hang volt ez, hogy a színpadtól száz méterre álló egyik olvasónk – az elmondása szerint – innen tudta meg, hogy a Korda– Balázs Klári duó van már színpadon, mert a zenét nem is hallotta az elképesztő erejű emberi hangorkántól. Nem túlzás azt állítani, hogy egy Fradi–Újpest meccsen lehet hasonló erejű tömeghisztéria.

Rockerek őrjöngtek, amikor Gyuri bácsi megcsókolta Klárikát © Purger Tamás

Az énekes házaspáron látszott, hogy valósággal sokkolta az elképesztő fogadtatás, minden energiájukat beleadták a buliba, és nem tudtak hibázni. Mindegy volt, hogy a Reptér vagy a Mamma-Maria című slágerük csendült fel, a hullámzó tömeg torka szakadtából énekelte velük a dalt.

– Napok óta arról beszélgettünk Gyurival, hogy milyen lesz vajon az első koncertünk a Volt-on? Úgy tudtuk, hogy ott rockzenét szerető közönség fordul meg, megmondom őszintén, egy picit féltünk attól, hogy mit szólnak majd a mi dalainkhoz – mondta a Borsnak a koncert utáni reggelen, az utazástól még kicsit fáradtan a telefonba Balázs Klári.

Hatezer ember énekelt egyszerre © Purger Tamás

A közönség rácáfolt Klárikáék félelmeire, a húsz­évestől az ötveneseken át mindenki együtt énekelt az előadókkal, akik még ekkor is képesek voltak csavarni egyet a bulin: egy szerelmes összenézést követően egy lágy, erotikus táncot lejtettek egymás karjaiban. Ezen a ponton felrobbant a buli.

– Minden érintésünk frenetikus választ váltott ki a közönségből – még most is alig hisszük el, ami tegnap történt – áradozik tovább Balázs Klári. – Sok fesztiválos fellépésünk volt már, többek között 10–12 alkalommal jártunk a Szigeten, rendszeres vendégei vagyunk a Kampusz Fesztiválnak Debrecenben, és az ország többi egyetemi városában is színpadon vagyunk. A tegnapi sikerünk elmondhatatlan boldogsággal tölt el mindkettőnket. Az em­berek szeretete akkora ajándék az életünkben és a pályánknak, hogy arra szavakat sem találunk. Semmihez sem hasonlító értéke van ennek – mondta Klárika, majd hozzátette: – Nem vesszük természetesnek a sikert, ez nem jár ki mindenkinek. Nagyon megbecsüljük és értékeljük, hogy megtörténik velünk a csoda. Igazi életelixír ez.

A csípőmozdulatokat is hangos ovációval díjazta a közönség © Purger Tamás

Korda György a koncerten összesen kétszer vette igénybe a számára bekészített széket, látszott rajta, hogy annyi energiát kapott ezen az estén, hogy még pihenni is elfelejtett a dalok között, amikor Klárika szólózott épp. Az énekesnő egyébként egyedül is nagy sikert aratott, fiatal férfiak skandálták a nevét a produkciója alatt, többen a telefonszámát is el akarták kérni.

Balázs Klári és Korda György csodát tett szerda éjszaka. A kortalan slágereikkel egy színes, első látásra össze sem illő, hatalmas tömeget formáltak egységgé. Ezen a több mint egy órán mindenki ugyanazt a nyelvet beszélte: a szeretetét.

Gyuri bácsi a harmadik visszatapsolás után így köszönt végül el:

– Legyen az életetek olyan szép, mint ez a mai nap. Hosszú, sikeres és boldog! És szeressetek továbbra is minket úgy, ahogy mi szeretünk benneteket!

Neked Ajánljuk