Tíz éve halt meg Michael Jackson, és a világ azóta se tudja hova tenni se az életét, se a halálát – 24.hu

Nagy történelmi események tanútörténelmét szokták úgy kutatni, hogy megkérdezik az embereket, mit csináltak akkor, amikor adott esemény történt, és furcsamód az emberek döntő többsége pontosan tud válaszolni arra, hogy hol volt, amikor Diana hercegnő halálának vagy 9/11-nek a hírét vette. Michael Jackson halála is ilyen esemény: a nyugati világban azért a legtöbben felkapták a fejüket a hírre – én magam speciel azért is fogok örökre emlékezni a napra, mert 2009. június 25-én volt az első egyetemi államvizsgám. Este aztán valahol a Váci utca-Fővám tér környékén kerestünk valami helyet, ahol koccinthatunk a sikerre, és akárhol jártunk, mindenhonnan Michael Jackson dalok szóltak: így dolgozta fel a magyar vendéglátóipar a popherceg halálát, ami éppen olyan botrányos, zavaros és megkerülhetetlen volt, mint karrierjének egésze. Ma, a tizedik évfordulón pedig már azt is látjuk, hogy a halála után sem ültek el a hullámok.

Michael Jackson sok eposzi jelzőt birtokol.

Egyszerre emlékezünk rá a pop királyaként, a fura fekete világsztárként, aki kifehéríttette a bőrét, potenciális pederasztaként és meghurcolt áldozatként, a videoklip műfajának megújítójaként és zavaros magánéletű ufóként,

karaktere annyira vitatott, hogy a harmadik legtöbbet szerkesztett Wikipédia-oldala van (közvetlenül Jézus után). Halálhíre úgy törte el az internetet, hogy arról megemlékezik a technológia- és médiatörténet, ahogy a személyiségi jogokról és a kegyeletről is tanított egyet s mást, a gyász Elvis és Lennon óta nem látott méreteket öltött, lemezeinek eladásai az egekbe szöktek. A hírességek részvétnyilvánításai között fel-felbukkant a gondolat, hogy Jacko halála elkerülhető lett volna, a zenészeket kizsigerelő showbusinessről, a receptköteles gyógyszerekkel kapcsolatos orvosi hozzáállás túlzottan megengedő voltáról beszéltek, a téma pedig egyre hangsúlyosabbá vált, ahogy erősödött a gyanú, hogy orvosi mulasztás történt. Azt már csak érdekességként teszem hozzá, hogy a gyógyszerekhez való hozzáállás tíz év alatt nemigen változott, olyannyira, hogy az Államok jelenleg is óriási gyógyszer- és ópiátkrízist él át, melyben már messze nem csak a celebritások érintettek, hanem a hétköznapi emberek tömegei is.

A végső verdikt Michael Jackson halálával kapcsolatban is az volt, hogy egy brutálisan erős altató, a propofol és a szorongásoldó lorazepam, meg még néhány egyéb fájdalomcsillapító és nyugtatószer keveredésébe, pontosabban az azok okozta szívleállásba halt bele. Két hónappal a halála után azt is kimondták, hogy emberölésről beszélünk, 2010 februárjában Jackson orvosa, Conrad Murray ellen vádat emeltek gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, 2011 novemberében pedig négy év börtönre ítélték, ebből két évet töltött rácsok mögött, jó magaviselet és a zsúfoltság miatt azt követően távozhatott. Sem az orvosi tények, sem a jogi döntések nem hoztak ugyanakkor megnyugvást, a család még egy ideig próbálta felelősségre vonni az AEG Live nevű produkciós céget, amely Jackson This Is It című visszatérő turnéját menedzselte, mely 2009. július 13-án kezdődött volna, mondván, a cég nem volt tekintettel Michael egészségi állapotára, és ezzel ők is bűnösek a zenész halálában. Az ügyből végül nem lett semmi, Michael Jackson halálában máig hivatalosan egyedül orvosa a bűnös, a Jackson család, köztük Michael gyerekei pedig azóta is többször egyértelműen gyilkosságként hivatkoztak Jacko halálára.

A popkirály emlékezete eleinte úgy alakult, ahogy az várható volt: minden képzeletet felülmúló rajongással. Négy poszthumusz AMA-díj, harmincötmillió eladott lemez világszerte a halála évében, egy évvel később a Sony Music kétszázötven millió dolláros rekordáron hosszabbította meg Jackson diszkográfiájának kiadási jogait. Még szobrot is kapott, és a szobor sorsa szépen leképezi azt, ahogy Michael Jackson megítélése alakult a halála után. A szobrot 2011 áprilisában állították a Fulham nevű londoni futballklub stadionja előtt, merthogy Jacko egyszer megnézett ott egy meccset – no meg azért, mert a klub vezetője, Mohamed Al-Fayed Jackson személyes jó barátja volt. A szobor 2014-ben átkerült a Nemzeti Futballmúzeumba, ott volt kiállítva egészen 2019 tavaszáig, amikor is a múzeum kivette a kiállítási tárgyak közül, és visszazárta a raktárba. Hogy miért, azt az olvasók alighanem sejtik: ekkorra öntötte el a világot Michael Jackson újjáéledő gyerekmolesztálási botránya, ami valójában 2013-14-ben indult. Ekkor emelt vádat ugyanis Jackson ellen két korábbi pártfogoltja, Wade Robson és James Safechuck, akik még gyerekként voltak a Neverland ranch rendszeres ottalvós vendégei, és akiket állításuk szerint Michael éveken keresztül rendszeresen molesztált. Mindkét per elbukott elévülés miatt.

Robson és Safechuck története alighanem a szórakoztatóipar azon rejtélyei közé fog bevonulni, amelyekkel kapcsolatban legfeljebb néhány kiválasztott tudhatja az igazságot, a nagyközönség soha. Lehetetlen kinyomozni ugyanis, hogy a két férfi mikor nem az igazságról beszélt: annak idején, vagy most.

Molesztálási ügyekben jóérzésű ember alapállapotban a vádló mellé áll, tudjuk azt is, hogy óriási manipulációkra képes egy kellően erős szórakoztatóipari gépezet, és Jackson esetében a „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél” elvet követve az emberek többsége egy kutatás szerint eleve elhiszi az ellene felhozott vádakat, ám a két férfi felkavaró története ettől még kissé zavaros.

Wade Robson és James Safechuck ugyanis húsz évvel korábban tanú volt Jackson első gyerekmolesztálási perében – az énekes védelmében. Robson a második, 2005-ös perben ismét ártatlannak vallotta Jacksont. Majd 2013-ban és ’14-ben pert indítottak, és amikor az ügyeiket ejtették, ők lettek a Leaving Neverland – Neverland elhagyása című dokumentumfilm főszereplői, a filmé, amely felforgatta a szórakoztatóipart, és amely új irányba állította Michael Jackson emlékét, és azt, ahogy most, halála tizedik évfordulóján a világ róla beszél – vagy nem beszél.

Rádióadók vették le játszási listáikról Jacko dalait, cikkek születtek minden irányból, felidézve az ekkor már évtizedek óta érthetetlen tényt, miszerint Jacksonnak valóban nem hétköznapi, gyanús viszonya volt a gyerekekkel, de rávilágítva arra is, hogy egy végtelen pénzzel rendelkező giga-mega-világsztárt bármivel megvádolni mai napig remek üzlet – magyarán: tombolt a média. Kicsiben ugyanez: személyes beszélgetések tucatjai szóltak arról, hogy lehet-e még ugyanolyan füllel hallgatni a jól ismert és szeretett slágereket, elválasztható-e művész és művészete, és ha igen, hogyan.

Ennél kézzelfoghatóbb hatás, hogy a Leaving Neverland nyomán konkrét projektek kerültek parkolópályára – vagy, bár ezt még nem tudhatjuk, örök süllyesztőbe. A Variety egész sor konkrét szórakoztatóipari tervet sorol fel, mely Michael Jackson halálnak tizedik évfordulójára készült volna, ám a dokumentumfilm miatt nem készültek el. Így például a Big Fish nevű produkciós cég egy minisorozatot tervezett piacra dobni a kerek évfordulóra, már csatorna is volt, amely vetítette volna, ám amikor az HBO dokuja kijött, gyors ütemben mindenki kihátrált a projektből. Ugyanez történt azzal a tervvel, hogy megvalósítsák a Jackson halála miatt soha meg nem valósult This Is It turnét: az eredeti zenészgárda és háttértáncosok léptek volna színpadra, a dalokat pedig válogatott énekesek adták volna elő – ám a projektet elsöpörte a Leaving Neverland. Aztán: az ABC tévécsatorna, amely nemrégiben kétórás műsorban hajtott fejet a kiváló, de azért nagyságrendekkel kisebb popkulturális hatású Farrah Fawcett előtt – aki pontosan ugyanazon a napon halt meg, mint Jackson – egyértelműen nem készített hasonló emlékadást az énekes tiszteletére, ahogy a két másik nagy amerikai tévéhálózat, a CBS és az NBC sem. Amit nevezhetnénk véletlennek, de elég naiv volna: egyetlen médium sem szereti elszalasztani a lehetőséget, hogy megadja közönségének a nosztalgia lehetőségét egy-egy fontos történelmi, poptörténeti esemény évfordulójával kapcsolatosan (például mi is megjelentettük ezt a cikket).

Maga a Michael Jackson birodalom is csendben van, a lap kérdésére annyit mondtak, nem szeretnék Michael halálának évfordulóját ünnepelni, inkább az életét, aki pedig mégis megemlékezne a zenész haláláról, attól azt kérik, jótékonykodjanak. De konkrét projekttel is próbálják kivárni, míg elül a vihar: Jackson cége hatalmas musicallel készült erre az évre, ám a Don’t Stop ’Til You Get Enough című darabot egyelőre törölték a műsorból, bár hivatalosan 2020 nyarára valóban elkészülhet. A Leaving Neverland rendezője, Dan Reed szerint ez érthető, és ő speciel azt szeretné, ha azzal ünnepelnék a kerek évfordulót, hogy sokan felemelnék a hangjukat a gyerekek molesztálása ellen.

Michael legkisebb húga, Janet Jackson a napokban, testvére halálának évfordulójához igazítva adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Michael Jackson zenei öröksége fenn fog maradni a molesztálási vádak ellenére is, és, bár kissé korai ezt eldönteni, a jelek arra utalnak, hogy igaza lehet. Ugyanis rövidke poptörténeti tapasztalatunk az, hogy nemigen tud olyan bűntettet elkövetni egy híresség, amit meg ne bocsátanának, vagy legalábbis hajlandóak lennének figyelmen kívül hagyni az emberek, ha közben az az ember ellenállhatatlan erejű művészeti teljesítményt mutatott fel.

Az írástudók talán tanakodnak egy sort, ahogy most is teszik, ám az átlagember elég könnyen szétválasztja a produktumot az alkotó személyes bűneitől.

Legalábbis nagyon erre utal az a tény, hogy egyvalamire nem volt hatással semmilyen botrány: a lemezeladásokra. Lehet, hogy a többség úgy van vele, hogy Jackson perverz alak volt, de azért a dalokat és albumokat veszik, töltik és streamelik ugyanolyan, sőt, szinte minden egyes botránnyal növekvő lendülettel. Hogy ebben mennyi a törzsrajongói dafke-vásárlás, mennyi a botrány miatti bulvárhatás, a morális zseni alkotó és az immorális magánember közötti tudathasadt helyzet iránti kíváncsiság, a rejtély megoldásának keresése, nehéz megítélni. Az is lehet – ha valakinél, hát Michael Jacksonnál könnyedén –, hogy egyszerűen csak túl jók, ellenállhatatlanul jók a dalok.

Kiemelt kép: Michael Caulfield/WireImage/GettyImages