Szex és sárkányok – itt a Trónok harca előzménysorozata! – Mandiner

Merész húzás volt a legendássá vált fantasy sorozat utódját az utódlás kérdésére felfűzni: hétfőn megjelent a Sárkányok háza első része, amit milliók néztek meg szerte a világ körül.

„Jaehaerys azért hívta össze a tanácsot, hogy ne törjön ki a háború az utódlás kérdése miatt. Mert tudta, mi az igazság. A Sárkányok háza egyedül akkor bukhat el, ha saját maga okozza vesztét.”

Egészen merész gondolat az HBO-tól – és közvetve a Warner Bros.-tól – az utódlás kérdésére felfűzni azt a sorozatot, amelyet a Trónok harca utódjának szántak. A Trónok harca volt az a fantasy sorozat, aminek sikerült túllépni a műfaji keretein. Van, aki szerette, van, aki kifejezetten utálta, de azt elérte a 73 epizód alatt, hogy kis sarkítással mindenkihez eljutott a híre.

Aztán, mint minden történet, egyszer csak véget ért. Az alkotók kifutottak az addig a sorozat alapjául szolgáló könyvekből, viszont a csatorna és a rajongók nyomására folytatniuk kellett. Sajnos, ahogy elérkeztek az utolsó évadok, bár a költségvetés gigászi magasságokba emelkedett – kisebb mozifilmeket megszégyenítő dollárhalomból készült egy-egy rész –, az alapanyag hiánya miatt a történet minősége csúnyán leromlott. Az addigi nem ritkán 9.9-es pontszámot elérő részeket felváltották a „csupán” 7.5-ös részek, amely romlás aztán egy 4.0-ás fináléban csúcsosodott ki.

A két alkotó – David Benioff és D. B. Weiss – egész egyszerűen nem tudott mit kezdeni a könyvek támasza nélkül a feladattal.

A sorozatot, amely az HBO-nak rekordnézettséget hozott, és amelyet olyan sokan ajnároztak az alakításokért, az összetett karaktereiért, a történetéért és annak grandiózusságáért, sikerült befejezniük egy olyan résszel, amelyet legszívesebben elfelejtenének a rajongók.

„Jaehaerys azért hívta össze a tanácsot, hogy ne törjön ki a háború az utódlás kérdése miatt”

Ilyen események mellett érkezett 2017 májusában a hír, hogy az HBO rögtön öt „utódló” sorozatot kezdett el fejleszteni, ezek közül kettőt a Trónok harca könyveket író George R. R. Martin segédkezésével. Ebből az ötből az évek során négy, majd kettő, majd pedig egyetlen egy lett: a Sárkányok háza.

Bár az eredeti 5-ből csak egy maradt talpon, 2021 januárja óta még bejelentették, hogy öt másik sorozatot is fejlesztenek, amiből egyet azóta kukáztak is. Mindemellett még három animációs sorozat is készül. Kijelenthető, hogy az HBO nem akarja elengedni az aranytojást tojó sárkányát.

A 10 részes sorozat a Tűz és Vér című közel hétszáz oldalas regényen alapul, amely annak a polgárháborúnak a krónikája, amely majd’ 200 évvel a Trónok harca eseményei előtt szétszakította Westerost, a sorozat otthonául szolgáló fiktív kontinenst. A sorozat a Targaryen-ház végének kezdetét, a „Sárkányok tánca” néven ismert Targaryen-örökösödési háborút megelőző és azt lefedő eseményeket mutatja be.

Ekkora táncot rég nem látott a TV

Az HBO számítása bejött. Megtette a sorozat atyjának azt a Miguel Sapochnikot, aki a Trónok harca legfontosabb epizódjait rendezte, hozzávágott részenként 20 millió dollárt, a 700 oldalas alapművet és az eredeti sorozat főbb kreatív embereit (köztük Ramin Djawadit, aki a Trónok harca zseniális taktusait írta).

Az eredmény egy olyan sorozat lett, aminek az első részét annyian nézték most, hogy nem bírták az HBO szerverei.

Külön érdekesség az a videó, ami jól szemlélteti a sorozat körül kialakult hatalmas várakozást. Jól látszik, ahogy egy társasházból több lakás ablakán szűrődik ki egyszerre a Sárkányok háza fénye:

Egy amerikai független statisztikai hivatal szerint 9,9 millió háztartásban követték az USA-ban az első epizódot:

ezzel 2022 eddigi legnagyobb megtekintésű sorozatpremierje lett a Sárkányok háza.

 

Milyen lett az első rész maga?

Az új sorozat első része egy ismerős sakktáblára rendezgette fel az új karaktereket. Hiába a majd’ 200 év különbség, a Sárkányok háza világa, kapcsolatrendszere, szereplői, de még a zenéje és a látványa is ismerősnek hat. A rajongókat jó érzéssel fogja eltölteni, hogy még egy kicsit kalandozhatnak a TV képernyő előtt Westeros vérben, szexben és intrikában dúskáló világában, azokat pedig akiket hidegen hagyott a Trónok harca, ugyanúgy hidegen fog hagyni ez is.

Egyszerűen, ugyanannak a cukrásznak ugyanazon süteménye ez.

Aki az előzőt nagy élvezettel habzsolta, ugyanúgy habzsolni fogja ezt is.

Ugyanúgy zseniális a zene megvalósítása, ugyanúgy kiváló színészek játszák el az újfent rétegelt karaktereket, ugyanúgy látványos fantasy-középkori színfalak között, s ugyanúgy vérben, szexben és erőszakban dúskálva.

Westeros nem sokat változott – csak kicsit fiatalabb lett.

***

***

Nyitókép: Twitter

Neked Ajánljuk