Rúzsa Magdi hármas ikrekkel várandós – Mandiner.hu

„A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt” – árulta el az énekesnő, akinek egyébként a szülésznő az eredeti szakmája.

A boldog házaspárt meglepetésként érte, hogy egyből három babával fog bővülni a családjuk – számolt be a Ripost. „Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy »felkészültél?« »Mire?« – kérdeztem vissza. Erre ő: »ketten vannak«. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman” – mesélte az énekesnő.

A lap azt írja, Rúzsa Magdi családjában nem ez lesz az első ikerterhesség. Mivel azonban a terhesség alatt az első tizenkét hét a legkritikusabb, főleg ha egyszerre több baba is érkezik, ezért Magdi és férje, Vilmos megvárták ezt az időt, hogy a nyilvánossággal közöljék a hírt. A legutóbbi vizsgálat kimutatta:

mind a három pici egészséges és szépen fejlődik,

a szülők azonban továbbra is rendszeresen járnak vizsgálatokra, és Magdi elhatározta, hogy az utolsó hónapot kórházban fogja tölteni.

„Nemrégiben a férjemmel úgy döntöttünk, belevágunk egy olyan kalandba, amire eddig nem éreztük magunkat készen. Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hiszen szinte azonnal becsöngettek hozzánk. Mi pedig már nagyon várjuk a kis mókusainkat. Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik… Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét” – árulta el az énekesnő.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Neked Ajánljuk