Rákay Philip egymilliárd forint feletti Aranybullája valódi mozgóképes svájci bicska: egyszerre lesz mozifilm, sorozat és doksi! – Forbes.hu

Előzetest is kapott a történelmi film-sorozat-doku, melynek állami támogatási összege kiválóan illeszkedik az elmúlt évek trendjébe.

Biztos a konstans kánikula is kisütötte azt a maradék agyamat, amit egy hírügyeleti hét második fele már eleve megtépázott, és most ezért kapom túl, mindenesetre filmtörténeti nóvumként csodálom, egyben próbálom megfejteni a Rákay Philip kormányzati tartalomgyártó produceri felügyeletében készülő Aranybulla-sorozatot. Amiről legalábbis csak azt hittem eddig, hogy sorozat, hiszen a Nemzeti Filmintézet (NFI) 2021 eleje óta összesen megítélt 686 millió forintnyi támogatásával (amiből 4 millió forintnyi forgatókönyv-fejlesztési támogatást végül bevallottan nem vettek fel) arra is futja, hogy

az Aranybullára egyszerre hivatkozzanak „televíziós sorozatként”, „televíziós dokumentumsorozatként”, de még „egész estés moziverzióként” is.

Na, ilyen egy igazi tartalomgyártó, aki az alapanyagot minél több formátumban és platformon reciklálni képes!

A titok

Az Index egy korábbi interjújában Kriskó László rendező-producer így magyarázza a bravúrt: „Lesznek benne filmes részletek, de mellette történészek és szakértők segítségével meséljük el a kort. Előzetes interjúkat készítettünk velük, ebből 600 oldalnyi szakértői anyag született. (…) Arra jöttünk rá menet közben, hogy reményeink szerint ebből nemcsak egy négyrészes dramatikus anyag fog kijönni, hanem egy egész estés moziverzió is, amelyben nincsenek már benne a történészek, hanem összerakjuk a sztorit egy egybefüggő történetté.”

A szóban forgó interjúban a legszebb, ahogy egyetlen kérdés-válasz terjedelmén belül ugyanarra a produkcióra egyszer sorozatként, egyszer pediglen filmként hivatkoznak.

– Összesen tehát mennyibe fog kerülni a sorozat?

– Egymilliárd fölött leszünk, és ez töredéke annak, amiből egy ilyen filmnek ki kellene jönni.

Játékidő, premierdátum, trailer

Az állami támogatással együtt egymilliárd forint felett lesz a doku-sorozat-film büdzséje. Ha jól értem, még a négy darab tévés epizód sem biztos: az eredetileg kb. 25 perces játékidők (még mindig történelmi drámasorozatról beszélünk, nem egy sitcomról) talán 30-40-re duzzadhatnak, vagy pedig bevállalnak még egy ötödik részt is, attól függően, melyikre mond áment az NFI is.

Az Aranybulla sorozat-film-doku is ott van a legnagyobb NFI-támogatással készülő magyar történelmi produkciók listáján. Mint ismeretes, a magyar történelmet feldolgozó film- és sorozatprojektek sorra nyerik el a Káel Csaba kormánybiztos fémjelezte NFI legnagyobb fejlesztési, előkészítési, gyártási és promóciós támogatásait, már évek óta ez a trend.

  • A sorozatváltozatot decemberben kívánják debütáltatni, nemcsak a Dunán, de ha sikerül letárgyalni, akkor azzal egy időben „egy kereskedelmi csatornán” is.
  • A doksirészektől megnyirbált, minden sorozatepizódot összefoglaló moziverzió (hm) jövő tavaszra készülne el.
Több ebből

Cikkünk apropója egyébként, hogy most kapott friss előzetest a doku-film-sorozat, ez szintén az Indexen debütált (pontosabban az… Indavideón?!), felbukkan benne például Trill Zsolt mint II. András, továbbá Törőcsik Franciska, Fenyő Iván vagy László Zsolt.

Neked Ajánljuk