Őt a közönség és a taps éltette – Bodrogi Gyula így búcsúzik barátjától – Metropol

Sas József január elején került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. Bár a 82 éves humorista állapota felől néhány napja még biztató hírek érkeztek, a korábban agyvérzésen átesett művész szervezete végül szombat éjjel feladta a harcot.

Beregi Péter és Heller Tamás mellett Bodrogi Gyulát is mélyen érintette Sas József távozása.

Nagyon megrázott Jóska halálhíre, pedig tudtam, hogy nincs jól. Egy párszor már volt ilyen, hogy képtelen vagyok elképzelni, hogy egy kollégán, barátom nincs többé. Jóskát lelkileg tette nagyon tönkre az agyvérzés után a tehetetlenség, hogy nem tudott többé mozogni. Őt a közönség, a taps éltette – nyilatkozta a Blikknek a színész.

– Egy elképesztően energikus pali, aki elveszti azt, ami az életében a legfontosabb, a munkáját, a közönségét, azt lélekben megtöri az üresség. Meggyőződésem, hogy ha ő egészséges, simán legyőzi a koronavírust is. Most vesztett, de mi nem veszítjük el, mert, amit itt hagyott nekünk azzal tovább él, csak egy másik társulathoz szegődött – mondta Bodrogi.

Neked Ajánljuk