Nem volt fair play sok néző szerint, a kiesett exatlonos is elmondta, mit gondol – Origo

Török Lívia búcsúzott, úgy, hogy ellenfelének nyolc „élete” volt a párbajon, neki csak négy. A csapat mégis megtett mindent, hogy riválisa maradjon, mert több pontot hoz a csapatversenyeken.

„Már az elején tudtam, hogy nagyon kemény lesz a párbaj. Jött egy pár pont egymás után, én is meglepődtem, előjött egy túlélési ösztön. Amikor felajánlották neki a medálokat, akkor úgy voltam vele, hogy ez a helyes döntés, mert a csapatnak szüksége van Dorottyára. Nincs bennem harag a csapattársaimmal szemben. Győztes vagyok a saját szememben, nagyon sok pontot sikerült hoznom. Elképesztően izgalmas az Exatlon, és nagyon jó a csapat is” – nyilatkozta korrekt módon, szimpatikusan a vesztes a kiesés után.

TV2

Az előzményekről itt írtunk hosszabban, röviden annyi történt, hogy roppant izgalmasan alakult a párbaj a TV2 műsorában. Buzás Dorottya hasznosabb a csapatversenyeken, így a társak őt akarták benn tartani. Saját medálja miatt Dóri eleve előnyben volt, öt „élete” volt, míg a vetélytársnak négy, erre még rárakódott három lehetőség, ezzel le is nullázta a kékeket, ha a medálok számát nézzük.

Az interneten kommentelők is megosztottak: százak szerint nem volt fair play, hiszen hiába nyert a párbaj során több futamot Livi, kiesett. Mintha egy bokszoló bevinne tíz tiszta találatot ellenfelének, az neki csak hatot-hetet, és mégis utóbbi jut tovább egy tornán. Mások úgy vélik, az nem volt fair, hogy Livi a két párbaján szuperhősként száguldott végig a pályán, önkívületben, beletett mindent, de a csapatversenyeken sorra hozta a vereségeket. Neki 30%-os mutatója volt, és a tabella legvégén állt, Dóri pedig 54%-on áll, most épp hetedik, azaz a számokkal valóban igazolható, hogy majdnem kétszer annyi pontot hozott – ettől még azoknak is igazuk van, akik a medálgyilkos párbaj miatt morognak. Mindentől függetlenül, minden a szabályok szerint történt.

Neked Ajánljuk