Megőrült az America’s Got Talent zsűrije a Magyarországról érkezett kutyatáncoltatótól – Telex

Négy igennel jutott tovább az America’s Got Talent tehetségkutatójának válogatóján Bérczes Christine Elizabeth és Meredith nevű ausztrál juhászkutyája egy olyan táncos produkcióval, amit csak Facebookon már másfél millióan láttak.

Bérczes Hollókőn ausztrál juhászkutyákat tenyészt (az itthoni kutyatenyésztésről készült Telex-dokumentumfilmet itt lehet megnézni), és tánciskolát üzemeltet. A Nool.hu-nak adott egy korábbi interjúban elmondta, hogy egy barátnőjétől hallott a dog dancing műfajáról, 2016-ban elvégzett egy online tanfolyamot, és onnantól már oktatta is, a koronavírus alatt a neten.

Az AGT tizenhetedik évfolyamának zsűrije teljesen odavolt Bérczes és Meredith produkciójától, ahogy a színpad szélén álló műsorvezető Terry Crews és a közönségből bevágott arcok is a könnyeiket törölgették a végén.

A szőrösszívű zsűritag, Simon Cowell még azt is mondta, hogy szerinte a jövőben lehetnek majd olyan táncos vetélkedők is, ahova az emberek a kutyáikkal jelentkeznek majd, Sofia Vergara azt emlegette, hogy még látni akarja ezt, Cowell kivételével pedig mindenki felállva tapsolt a Szépség és a szörnyeteg-jelenet végén. Meg is lehet nézni:

Neked Ajánljuk