Meghalt a Dallas egykori sztárja | KISALFÖLD – Kisalföld

84 éves korában meghalt John Reilly amerikai sorozatsztár. Halálhírét lánya jelentette be vasárnap közösségi oldalán, amelyben a „világ legfényesebb fényeként” hivatkozott a színészre.

Johnnak visszatérő szerepe volt a 80-as évek legsikeresebb sorozatában a Dallasban. Majd a General Hospitalban kapott egy másik szerepet, amivel szintén nagy sikert ért el. Többek között szerepelt még a Beverly Hills 90210-ben, a Sunset Beach, a Dinasztia, a Mortal Kombat: Conquest is – írja a Mirror alapján a Ripost.

„John Henry Matthew Reilly, Jack. A világ legfényesebb fénye kialudt. Képzeld el a világ legjobb emberét. Most képzeld el, hogy ez a személy az apád. Nagyon hálás vagyok, hogy az én apukám volt. Nagyon hálás vagyok, hogy szeretett. Nagyon hálás vagyok, hogy időben megölelhettem és elmondhattam mennyire szeretem. Őszintén szólva nem tudom, mit fogok csinálni, de tudom, hogy velem lesz. Örökké szeretlek apa”

– írta bejegyzésében lánya, Caitlin Reilly.

John Reilly halálának okát egyelőre még nem közölték. Feleségét, Lizt és három lányát hagyta hátra.

Borítókép: illusztráció

Neked Ajánljuk