Majka és Curtis ismét szakítottak – Index.hu

Amint arról beszámoltunk, a pénteki villányi fellépésen Curtis nem jelent meg, így Majka nélküle volt kénytelen színpadra állni. Egyes rajongók találgatásokba kezdtek, hogy vajon mi lehetett az oka. A két zenész ma megerősítette, hogy 2018 után ismét különválnak útjaik.

Petivel közös megegyezésre külön folytatjuk a karrierünket! Sok sikert neked! Sajnos megint beleestem abba az ördögi körbe, mint anno… De rendbe rakom magam

– írta Széki Attila a Facebook-oldalán.

Majka a következőket üzente barátjának:

Szeretlek, testvérem! Amiben akarod, mindenben támogatunk, de sajnos ezerszer megbizonyosodtunk róla, hogy nem tudunk segíteni, ha te nem akarod… Ez nem a mi utunk, egyedül kell végigjárnod. Gyógyulj meg! Minden jót kívánunk neked!

2018-ban óriási port kavart a hazai médiában, amikor Majka a SZIN-es fellépése alatt, mindjárt az első szám után jelentette be, hogy Curtis drogproblémái miatt nem folytatják a közös munkát.

Curtis a szakítás éjszakáján 60 ezer forintért taxizott haza Szegedről Budapestre. Az autóban a telefonját kikapcsolta, akkori barátnője pedig azzal fogadta, hogy a balhéjukkal van tele az internet. Majka ezután exkluzív, vágatlan interjút adott az Indexnek, amiben mesélt többek között kapcsolatukról, az elválásuk okairól, valamint a SZIN-en történt beszédéről is.

Drogproblémák

2019 januárjában Curtis elvonóra ment drogproblémái miatt, ahol nagyjából egy hónapot töltött bent, és amikor kijött, teljesen új emberként tért vissza a mindennapokba. Ekkor elmondta, hogy mindent átértékelt, és ha ez volt az ára annak, hogy újra önmaga lehessen, bármikor újból belevágna. MInt fogalmazott, nem akar szentbeszédet tartani, de minden szenvedélybeteget arra szólít fel, hogy merjen szembenézni a problémáival, és ne féljen lépni. Végül megköszönte azoknak, akik hittek benne, és kitartottak mellette.

2019 márciusában a TV2 saját készítésű dokumentumfilmmel jelentkezett az újpesti rapper első heteiről az elvonót követően. 

Még abban az évben váratlan fordulat állt be, ugyanis Majka és Curtis ismételten együtt álltak a színpadra, egy év kihagyás után a Sztárban Sztár leszek! című műsorban voltak újra együtt láthatók és hallhatók.

Azóta eltelt közel három év, a két zenész megélt együtt számtalan sikert, de most közös karrierjük végleg véget ért.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Neked Ajánljuk