Liptai Klaudia: Én szeretem az utánam füttyögő munkásokat, és utálom a Metoo-mozgalmat – Mandiner

A színésznő szerint a mozgalom nem érte el a célját, mivel túlságosan átestek a ló túl oldalára.

Liptai Klaudia volt a legutóbbi Partizán vendége, aki éles kritikával illette a Metoo-kampányt és a mozgalom mögött álló nőket is, akik szerinte szélsőséges eszmét próbálnak terjeszteni – írja cikkében a 24.hu.  A színésznő úgy fogalmazott: az életben mindent a szerelem és az éhség irányít, és

az emberi ösztönöknek ilyen módon gátat szabni nem feltétlenül a megfelelő út a cél elérésében.

Abban egyetért, hogy a szexuális zaklatások áldozatainak kell, hogy legyen lehetőségük segítséget kérni, és hallatni a hangjukat, azonban szerinte a mozgalom nem érte el a célját, mivel

túlságosan átestek a ló túl oldalára, és mintha a férfiak kasztrálása lenne a küldetésük.

Bár először azt válaszolta, hogy sosem volt sem neki, sem a környezetében élő nőknek bármilyen zaklatási esete, később már azt mondta, hogy volt több is:

„…de ettől én még nem akartam levágni minden férfi f*szát. Nekem úgy tűnik ebben az egészben, hogy kasztrálás van. Egy cunami.”

Szerinte az esetében ez egyrészt azért is más kérdés, mert erős személyiség, és határozottan mond nemet, másrészt a színészi szakma például egészen máshogy kezeli a közvetlenséget és az érintést.

Fotó: Facebook, Liptai Klaudia hivatalos oldala

Neked Ajánljuk