Koronavírus miatt halt meg Kelemen Csaba színművész – Index.hu

2020.10.27. 19:59

Az egri Gárdonyi Géza Színház társulata tudatta közösségi oldalán, hogy 65 éves korában elhunyt Kelemen Csaba színművész, aki 31 éve volt a társulat tagja.

Kelemen Csaba 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1982-ig a debreceni Csokonai Színháznál, 1982–89 között a budapesti Radnóti Miklós Színháznál dolgozott. Évtizedeken át játszotta Dobó István szerepét az Egri csillagok című musicalben.

A színész több tévéfilmben is játszott, többek között 

a Kisvárosban, a Szomszédokban, valamint az Angyalbőrben

című televíziós sorozatban.

Az Egri Ügyek úgy tudja, a színészt Miskolcon kezelték koronavírussal és egyéb egészségügyi problémái is voltak. Kollégái, barátai és tisztelői gyertyagyújtással emlékeztek Kelemen Csabára.

Neked Ajánljuk