Irtózatos mennyiségű tartalommal és néhány furcsa hiányossággal érkezett meg a Disney+ – Telex

Soká éljen a monokultúra! Ha nem lenne elég, hogy a moziban folyton elárasztanak a Disney köpönyegéből előbújt filmek, a Marvel-szuperhősök, a Pixar-mesék, a szerencsére takarékra tett Star Wars-epizódok, most már itthon is előfizethetünk arra, hogy még több ilyet tudjunk nézni. Június 14-től ugyanis Magyarországon is elérhető a Disney+, a Disney-konglomerátum streamingszolgáltatója, ahol egy helyen meg lehet találni mindent, aminek a termékét a cég valaha bekebelezte: itt a Marvel, a Pixar, a National Geographic egy helyen, a 20th Century Foxtól felvásárolt filmek is felbukkannak, és a Magyarországon nem létező Hulu kínálata is ide érkezik majd meg.

De mi van most rajta?

A válasz sosem igazán egyértelmű, mert ahogy az HBO Max tesztelésének esetében, itt sem minden élesedik a magyar indulásnál, vagy egyszerűen most derül ki, hogy várt dolgok nem érkeznek meg, váratlanok igen, amikre pedig számítottunk, azok sem feltétlenül úgy, ahogy az jó lenne nekünk. Mivel rengeteg a tartalom, az is lehet, hogy a furcsaságok majd napokkal később tűnnek fel, és az is valószínű, hogy ha valaki teljesen más mentalitással kattintgat benne, mint én, akkor teljesen más következtetésre fog jutni. Az enyém a következő:

a Disney+ a jelenlegi állapotában elég jól működik Disney-archívumként, és ha valaki rogyásig szeretne Star Wars- és Marvel-mozgóképeket fogyasztani sűrű rotációban, akkor az is jól fog vele járni.

Elég jó a felhozatal annak, aki régi, legális oldalon talán sosem, csak lineáris tévében elérhető sorozatokat akar nézni az ezredforduló környékéről, és aki a gyerekeit kényelmesen szeretné indoktrinálni majdnem százévnyi Disney-rajzfilmmel. Csemegéket így is lehet találni rajta, bár hogy kinek mi a csemege, az természetesen háztartásról háztartásra más: lehet, hogy valaki Gordon Ramsey natgeós sorozatától fog megőrülni, lehet, hogy valaki attól, hogy lehet magyar felirattal nézni a nyolcvanas évek egyik legendás amerikai sorozatát, a Golden Girlst.

A Disney+ nyitóképernyője – Forrás: Disney+

A Disney+ nyitóképernyője – Forrás: Disney+

A Disney+ egy hónapra 2490, egy évre 24 900 forintba kerül, ingyenes próbaidőszak nincsen. Az indulástól számítva 12 napig be lehet váltani egy előregisztrációs kedvezményt, amivel a 12 hónap helyett csak 8 hónapnyit kell fizetni az előfizetésből, de a kedvezmény beváltására feljogosító email nem mindenkinek jött meg az indulás napján. A regisztrációnál nincsen olyan opció, mint az HBO Maxnál, hogy a hónap végén vonja le az árat, vagy mint az Amazon Prime-nál, ahol csak bizonyos nap után, itt az emailcím megadása után már a bankkártyaadatokat kell bepötyögni, és azonnal vonja is az összeget. Nincsenek különböző típusú előfizetések, mint a Netflixen, a szolgáltatás mindenkinek ugyanaz.

A Disney+ egyelőre nem tett olyan szigorú kijelentéseket a jelszavak megosztásáról, mint a Netflix, a felhasználási feltételekben csak ennyi áll erről: „Ön a felelős a felhasználói nevének és jelszavának bizalmas kezeléséért és biztonságáért, valamint minden olyan tevékenységért, amely a Disney+ szolgáltatásban regisztrált fiókjában vagy rajta keresztül történik.”

Egy profillal párhuzamosan négy készüléken lehet használni egyszerre, sőt, van egy GroupWatch nevű funkció, amivel más előfizetőkkel egyszerre tudjuk nézni a filmeket és sorozatokat.

Nekem iOS-en az app minden egyes indításnál azzal fogad, hogy én éppen GroupWatch-csoportban nézem a Csillagok háborúját, valaki vagy viccelődik velem, vagy ez egy bug, vagy az app használatának feltétele, hogy egyszer meg kell nézni ismeretlenekkel Az új reményt – lehet, hogy túl korán írtam le ebben a cikkben, hogy indoktrináció.

A Disney+ kezdőfelülete pedig nem is árul zsákbamacskát, hogy miért is jöttünk ide – a minimalista ikonok és a hatalmas, bannerméretű ajánlók után hat kisebb thumbnail fogad minket: Disney, Pixar, Marvel, Star Wars, National Geographic, és Star. Az első öt magától értetődő, az utolsónak azokat a filmeket és sorozatokat nevezik a Disney+-on, amik nem tartoznak az első ötbe, és nem is gyerekeknek szánt tartalmak: itt vannak a Hulu-sorozatok, a West Side Story és még megannyi film az archívumból.

A legtöbb kategória magától értetődő, de azért belemegyek a részletekbe. A Disney alá tartoznak a cég saját készítésű filmjei, sorozatai, gyerekfilmjei, animációi, olyan, kifejezetten a platformra készült darabokkal, mint a Tucatjával olcsóbb-remake, a Cipőpipőke vagy az új Chip és Dale. Amennyire meg tudtam ítélni, a ma már kevésbé szerencsés A Dél dalai kivételével minden egész estés Disney-rajzfilm itt van, a legelső Hófehérkétől kezdve.

Filmtörténeti szempontból ez a legérdekesebb szeglete a Disney+-nak, mert felkerültek tökéletes, felújított minőségben, szinkronnal és felirattal a cég korai rövidfilmjei: elérhető például a Steamboat Willie, Mickey egér első felbukkanása, de a korai, harmincas-negyvenes években készült Silly Symphony-rövidfilmek is (amik néha valami rejtélyes okból a magyar fordításban azt az elnevezést kapták, hogy Buta Szimfónia, de nem minden esetben). Ezekkel a rövidfilmekkel temérdek Oscar-díjat zsebelt be a Disney majdnem száz évvel ezelőtt, és mai szemmel nézve, főleg ilyen minőségben, semmihez sem hasonlíthatóak.

Nem öregedtek ilyen nemesen, de a korai Pixar-animációk, köztük az 1988-as, Oscar-díjas Bádogjáték is elérhető. Illetve akik még mindig a generációs traumától szenvednek, azoknak kötelességem elmondani, hogy felkerült magyar szinkronnal a Kacsamesék. És igen, az első évadban a 35. rész (A gonosz bálna) az, amit megszakítottak Antall József halálhírével 1993 decemberében, nagyjából 6 perc 30 másodperchez kell tekerni ahhoz, hogy megtaláljuk a pillanatot, amit most nem szakít meg a demokratikus Magyarország első miniszterelnökének halála. (Ha valaki görcsösen újra át szeretné élni a „Walt Disney bemutatja” műsorsávot a kilencvenes évekből, annak mondom, hogy van Balu kapitány kalandjai és Gumimacik is, Suli és a Nehéz napok a Föld nevű bolygón sajnos nem.)

Így néz ki a saját lista – Forrás: Disney+

Így néz ki a saját lista – Forrás: Disney+

Akad még pár kuriózum a Disney-szekcióban, itt van például a nemrég meghalt Sean Connery egyik első játékfilmes szerepe a Bond-filmek előtt (A kertész és a kis emberkék), meg megnézhetjük a kölyökképű Kurt Russelt (Komputer teniszcipőben, A világ legerősebb embere), akinek a legenda szerint Walt Disney felírta a nevét – rosszul – egy cetlire, nem sokkal a halála előtt. A Disney-archívum érdekes látlelet az amerikai gyerekfilmek világába, ami nekünk a Keménykalap és krumpliorr vagy a Hahó, öcsi! volt, annak megnézhetjük az Egyesült Államokban készített változatait is, olyan, nálunk ismeretlen színészek szereplésével, mint Don Knotts vagy Fred McMurray.

A Marvel-válogatás szintén magáért beszél, itt – a Pókember-filmek kivételével – látható a teljes Marvel-felhozatal, kiegészülve eddig nálunk nem elérhető sorozatokkal (Sólyomszem, A Sólyom és a Tél Katonája, Moon Knight, Loki), rajzfilmsorozatokkal (itt van dögivel Pókember is). Már azonnal lehet nézni magyar szinkronnal és felirattal a Ms. Marvelt is. Filmeknél két dolog kifejezetten szimpatikus: a részben IMAX-ban készülteknél (Thor: Ragnarök, Örökkévalók) választhatunk olyan opciót, hogy az IMAX Enhanced-változatot nézzük, ahhoz alkalmazkodó, bizonyos jeleneteknél magasabb képaránnyal. A másik pedig az, hogy bizonyos filmeknél (szintén a Thor 3 vagy a Jégvarázs 2) vannak elérhető extrák, néha werkfilmek, néha promók vagy kapcsolódó videoklipek.

Nem túl informatív

A teszt idejére javarészt desktopon használtam a Disney+-ot, és sosem volt problémám a felülettel. De az is igaz, hogy nem a leginformatívabb: a filmek vagy sorozatok oldaláról képtelenség megtudni, hogy valaminek mi az eredeti címe, hiába kattintok bele a részletekbe. Ahol nincsenek hivatkozások, tehát ha mondjuk meg szeretném nézni, hogy az új Halál a Nílusont rendező Kenneth Branagh miket művelt, akkor nem tudok a nevére bökni, és megtudni, hogy például ő rendezte az első Thort, maximum akkor, ha begépelem a nevét. Néha a filmek leírásai nevetségesen elégtelenek, az például senkinek a kedvét nem fogja meghozni a West Side Storyhoz, hogy, idézem „A rendező, Steven Spielberg vászonra hozza az elismert musicalt.”

Az ilyen információk mellett kifejezetten zavaró, hogy nem lehet előre tudni, hogy mihez van szinkron vagy felirat, csak ha elkezdjük nézni. Mert a helyzet néha lutri: hiába van magyar címe, az Elizabeth Holmes-ügyről szóló A kibukott semmilyen magyarítást nem kapott, a Pam és Tommy pedig feliratot nem, csak magyar szinkront. Régebbi sorozatoknál is kitart a lutri: az Aliasnál például csak magyar felirat van, a Lostnál pedig sajnos csak és kizárólag magyar szinkron, ami dicsőségesen bejelenti a legendás főcím alatt, hogy „Pokoli éden”.

Vannak aztán olyan sorozatok, amik máshogy okoznak csalódást: a Muppetsből például csak a 2015-ös évad van fenn, az X-Akták ajánlóképénél pedig már Robert Patrick szereplése is gyanús, a gyanú pedig beigazolódik azzal, hogy csak és kizárólag a 13. és a 14. évad került fel belőle – ha Fox Mulderre vágyunk, akkor be kell érnünk a két egész estés filmmel. Ugyanez a helyzet a Buffynál, amiből csak két évad elérhető.

Felkerült viszont a Simpsons-család összes, 33 évadja, plusz mindenféle Simpsons-film és kisfilm mellé, összes évadával itt a Futurama, a 24, a Született feleségek, a Grace-klinikából annyi évad, hogy vízszintesen kell görgetni, hogy eljussunk a végére, még annál is több Family Guy, 12 évadnyi Bob burgerfalodája, Castle, Dr. Csont, 15 évad Gyilkos elmék. Iszonyatos mennyiségű néznivaló.

De amíg – kicsit nehézkesen, de – lehet szűrni a különböző tartalmaknál alkategóriákra, a National Geographic sorozatainál és filmjeinél már nincsen meg ez a lehetőség. Nem különösebben natgeós szemmel az Oscar-díjas Free Solo és a Géniusz-sorozat tűnt fel, és tényleg van Gordon Ramsey-sorozat is, de az ajánlott, kapcsolódó tartalmaknál már könnyen el lehet csalinkázni valami nem kifejezetten ismeretterjesztő film felé.

Én javarészt filmekkel foglalkozom, ezért a Disney+-t olyan szemmel is néztem, hogy milyen filmek érhetőek el. Aki a filmtörténetet innen akarja bebiflázni, az óhatatlanul meg fog bukni, a legrégebbi játékfilm az 1957-es Félévente randevú című romantikus film Cary Granttel. A hatvanas-hetvenes évek már hajszálnyival, de jobban állnak: nézhető itt az első és a második Francia kapcsolat, a Butch Cassidy és a Sundance-kölyök, és a Kleopátra Elizabeth Taylorral, de nagyjából ezekben ki is merülnek a klasszikusok. Vannak őszintén szólva meglepő filmek is a kínálatban, több Wes Anderson-rendezést is sikerült kitúrni, illetve sajnos csonkított, és nem rendezői változatban, de itt a Margaret című dráma is, az A régi város Oscar-díjas rendezőjétől.

A Disney+ böngészős kezelőfelülete használat közben – Forrás: Disney+

A Disney+ böngészős kezelőfelülete használat közben – Forrás: Disney+

Már végre Magyarországon, legálisan is látható a Hamilton musical színpadi felvétele, és két, idén Oscar-díjat kapó film is felkerült: az egyik a Tammy Faye szemei című életrajzi film, amiért Jessica Chastain és az őt sminkelők is megkapták a díjat, illetve az A lélek nyara című parádés koncertfilm, egy, a Woodstock-fesztivállal egy időben szervezett, főleg fekete zenészeket felvonultató koncertsorozatról. Ez utóbbinál még a dalok is kaptak magyar feliratot.

Bár nem annyira szuperérdekes, muszáj leírnom: itt van az összes Alien-film, a Covenantig bezárólag, az összes Predator, az összes Die Hard, összesen kilenc darab Majmok bolygója. Ami nincsen, és amiben a Netflix vagy az HBO Max simán lenyomja a kínálatot, az a nem amerikai filmek és sorozatok száma. Keservesen próbáltam valamit találni, ami talán Európában készült, európai rendezővel, színészekkel, bárhogyan. A legközelebbi, amit találtam, az a holland Paul Verhoeven zseniális sci-fije, a Csillagközi invázió.

Párórás nyomkodás után is egyértelmű, hogy ha van valami, amiről a Disney szeret tartalmat gyártani, az leginkább saját maga: egy-egy kereséssel néha fullasztó mennyiségű önpromót lehet kibányászni, a parkok történetéről, kellékekről, dalszövegírókról készült, csillogó szemű dokumentumfilmek és werkfilmek arról, hogy milyen pompás egy cég is ez, ahol igazán szárnyalni tud a kreativitás. Van abban valami keserű érzés, hogy azért fizetünk havonta, hogy ezeket is el tudjuk érni.

Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy ez a csillogó szemű cég azért bele tud mókolni a tartalmakba, ha úgy szottyan kedve: akárcsak a Seinfeldnél a Netflixen, a korai Simpsons család képaránya is széles képarányú tévékre van optimalizálva, ezért levágják az alját és a tetejét. Korábban pedig felháborodást keltett az, hogy Daryl Hannah testét kitakarták digitális effektekkel vagy egyszerű zoomolással a Csobbanás című sellős filmben – ez a változat van Magyarországon is. Utóbbi esetben egy felirat köszönti a nézőt, hogy a filmet megváltoztatták, de a részletek csak közben derülnek ki. És ha egy lassan negyvenéves filmnél megtehetik ezt, akkor megtehetik gyakorlatilag bárhol és bármikor.

Persze a változtatás és különböző tartalmak eltávolítása a streamingszolgáltatók sajátja, ez egy olyan áldozat, amit meg kell hozni a kényelemért, ahogy azt is, hogy különböző gigacégeknek adjuk meg a hitelkártyánk adatait, cserébe azért, hogy true crime sorozatokat nézhessük szombat éjfélkor az ágyban. A Disney+ felhozatala robusztus, és egészen biztosan kerülnek még rá folyamatosan az új tartalmak.

Azt lesz majd érdekes nézni, hogy megkapjuk-e ugyanazokat a filmeket és sorozatokat, amik az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban jelennek meg – az már biztos, hogy június végén érkezik a Doctor Strange folytatása, augusztusban pedig a Préda című Predator-filmet is nézhetjük itthon. Ha pedig újra akarjuk élni az ezredforduló sorozatdömpingjét, a harmincas magyarok tévézős gyerekkorát, vagy egyszerűen csak annyira szeretjük a Disneyt, hogy mindent meg akarunk nézni, aminek a céghez köze van, akkor egészen biztosan nem találunk jobb streamingszolgáltatót. De mint a legtöbb, önmagában ez is kevés.

Neked Ajánljuk