Ingyen megtekinthető filmjeivel búcsúzunk Törőcsik Maritól – Index.hu

Megannyi film- és színházi szerep fűződik Törőcsik Marihoz. A Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő leghíresebb szerepe ugyan a Körhinta, és legtöbben valóban Fábri Zoltán 1955-ben forgatott filmjében nyújtott alakítására emlékeznek, de az igazi nemzetközi sikert, a Cannes-i filmfesztivál Legjobb Női Alakításáért járó díjat az 1975-ben forgatott Déryné, hol van? című film hozta meg számára. A filmet férje, Maár Gyula rendezte.

Az Index oldalán, az Indafilmen most három olyan filmet, valamint egy kis videót nézhetnek meg ingyen, amelyben Törőcsik Mari szerepel.

Kölyök (1959)

A film ezen a hétvégén ingyen megtekinthető, és ehhez most csak kattintani kell a lejátszó gombra.

A Kölyök valójában vígjáték. A kor hangulatát visszaidéző alkotás (rendező: Szemes Mihály) egy észrevétlen szerelem történetéről szól, és Törőcsik Mari mellett Szabó Gyula, Zenthe Ferenc, Bessenyei Ferenc és Rajz János játékában is gyönyörködhetünk. A történet érdekessége, hogy a Törőcsik Mari alakította Kölyök valóban létezett, ahogyan a szerelme is valós. A film külső helyszíneit Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) forgatták.

A Sztálinvárosi Hírlap (1959. július 17.) a többi között így írt az akkori forgatásról:

Törőcsik Mari, a film főszereplője, második napja állt már a felvevőgép elé. Izomrándulása és 39.5 fokos lázzal járó nyári influenzája volt egyszerre. Az orvosok telenyomták injekciókkal, hogy valahogyan lábra tudjon állni, azaz, hogy “lógni” tudjon. Ugyanis a filmnek éppen azt a jelenetét forgatták, amikor a Kölyök, hogy bebizonyítsa képességeit, felmászik a háromméteres létra tetejére, de a létra kicsúszik alóla, s ő lógva marad a szédítő mélység felett.

Amikor elkészültek a jelenettel, az overallos Törőcsik holtfáradtan kuporodott le kissé távol a stábtól pihenni. Egyszer csak megáll mellette egy öreg szaki a Vasműből. Nézi-nézi az elcsigázott kislányt, majd gyengéden megérinti a vállát s így szól:

– Kedveském. Látom, nagyon rossz beosztása van. Nehéz lesz az a munka magának, amit csinál, hogy így kifárad tőle. Jöjjön át a mi brigádunkba, mi jobban vigyázunk a fiatalokra!

Csap le, csacsi! (1990)

Ha ezt a filmet is szeretné megtekinteni, egy héten át ingyen hozzáférhető. Kattintson a lejátszó gombra! 

Csapd le csacsi!

A Csapd le, csacsi! már a rendszerváltozás hangulatát idézi meg, pontosabban egy keserédes tragikomédia szemlélői lehetünk, hiszen az 1990-ben forgatott film (rendező: Tímár Péter) szereplői próbálnak úgy együtt élni a múlttal, hogy közben minden tettük mögött ott húzódik egy feledhetetlen korszak minden iróniája. A film főszereplője Papp Vera, Gáspár Sándor, Eperjes Károly, Koltai Róbert, Eszenyi Enikő. Törőcsik Mari Lojzi mamát alakítja.

Eszter hagyatéka (2008)

Ez a film is egy héten át ingyen elérhető, csak kattintani kell a lejátszó gombra!

Eszter hagyatéka

A filmdráma, Sipos József rendezésében Márai Sándor regénye alapján készült, és a XX. század harmincas éveit idézi meg. Törőcsik Mari az idős dajkát, Nunut alakítja. A film főbb szerepeiben Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György látható.

Visszatérés a színpadra (2009)

Törőcsik Mari 2009-ben betegsége után nem a Nemzeti Színház Amalfi hercegnő című darabjában tért vissza, hanem a kaposvári színház színpadán, az orosz Anatolij Vasziljev rendezésében. Az alig kétperces Index-videóból az derül ki, hogy a művésznő várta már, hogy visszatérjen a színpadra, de ennek feltételei voltak. A felvétel kattintás után megtekinthető.

Törőcsik Mari nem a Nemzetiben tér vissza

(Borítókép:  Törőcsik Mari az Eszter hagyatéka (2008) című filmben. Fotó: IMDb)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Neked Ajánljuk