Igazán összeillő párost alkotnak: Palik László egy csinos ügyvédnőbe szeretett bele – Bors

Hónapok óta tart a szerelem Palik László és egy negyvenes ügyvédnő között.

Hónapok óta tart a szerelem Palik László és egy negyvenes ügyvédnő között.

Tavaly decemberben Marsi Anikó és Palik László a Dancing with the Stars műsorában még boldogan bújtak össze, csókolták, ölelték egymást. Azonban 16 év házasság után külön utakon folytatja az életét Marsi Anikó és Palik László. Olyannyira, hogy már mindketten valaki más oldalán találták meg a boldogságot.

A Story magazin információi szerint azonban Palik egy igazán dekoratív, negyven év körüli ügyvédnővel alkot egy párt.

Szűk környezetük szerint igazán összeillő párost alkotnak. Mindketten szülők, zátonyra futott házasságaik után keresték és egymás mellett meg is találták a boldogságot.

„Laci kedvese egy igazán karakán jellem, aki tudja, mit akar, és pont ezért nagyon összeillenek. Mindketten igazi sportimádók, akkor érzik jól magukat, ha aktívan tölthetik a szabadidejüket. Mindemellett két karrierista emberről beszélünk, akik nagyon sikeresek a munkájukban, emiatt kölcsönösen fel tudnak nézni egymásra. Szóval nagyon passzolnak” mondta a lapnak a pár egyik barátja.

Neked Ajánljuk