Harry herceg és Meghan Markle interjúja után a sikerlistára ugrott Diana életrajzi könyve – hvg.hu

A herceg beszélt az édesanyjáról, a könyv újra fogyni kezdett.

Nagy port kavart Meghan Markle és Harry herceg Oprah Winfreynek adott, csaknem kétórás interjúja, amelyre kedden este a Buckingham-palota szűkszavú közleményben reagált.

A Rolling Stone szúrta ki, hogy az interjú után Diana hercegnő eredetileg 1992-ben megjelent életrajzi könyve (Diana igaz története – saját szavaival) visszatért az Amazon brit bestsellerlistájára.

Ahogy két nappal ezelőtt megírtuk, Harry herceg csak az interjú második felében csatlakozott be a beszélgetésbe Oprah Winfreyhez, és elég jól idézte meg az édesanyját, és a legendás BBC-interjút, amelyben Diana arról beszélt – Camillára utalva –, hogy hárman voltak a házasságban, amely így kissé zsúfolt volt. Harry szintén egy csapdáról beszélt, de ő nem a házasság, hanem az intézmény, a rendszer és a királyi család csapdájáról, amelyben elmondása szerint nemcsak ő, hanem az apja és a bátyja is vergődik.

Harry herceg már korábban is párhuzamot vont a között, hogyan bánt a brit sajtó annak idején Diana hercegnővel, és most, a feleségével, illetve elmondta, attól félt, hogy a történelem megismétli önmagát. Oprah Winfreynek a herceg arról beszélt, neki nagy megkönnyebbülés és boldogság, hogy a feleségével az oldalán ülhet és beszélgethet, de el sem tudja képzelni, milyen nehéz lehetett az anyjának, aki egyedül ment át mindezen.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Neked Ajánljuk