Halála után is megjelenhet az AWS énekesének szólólemeze – Index.hu

Tragikus hírt közölt szombaton Facebook-oldalán az AWS zenekar, amely 2018-ban képviselte Magyarországot az eurovíziós dalfesztiválon. A frontember, Siklósi Örs ugyanis váratlan hirtelenséggel elhunyt. A mindössze 29 éves férfi leukémiában szenvedett, szervezete hosszú küzdelem után feladta a harcot.

Az eurovíziós zenekar frontembere, Siklósi Örs leukémiával küzdött.

Az AWS frontemberének rengeteg terve volt: idén két albumot is ki akart adni. Az egyik egy szólólemez lett volna, a másik pedig a zenekarával közös, ötödik nagylemeze.

A műsor a zenekar 2018-as győztes produkciójának lejátszásával kezdődött.

Jó barátja és menedzsere, Marosi Nikolett a Ripostnak elárulta: a szólóalbum dalai félkész állapotban vannak, azonban lehetséges, hogy technikailag megoldhatóvá válik, hogy 

a lemezt Siklósi Örs halála után megjelentessék.

Ez némi vigaszt jelenthet a rajongóknak a fájdalmas gyászban – mondja a menedzser. Hozzátette:

Félkész dalokról van szó, nincsenek teljesen készen, de lehet, hogy a hozzáértő szakemberek meg tudják úgy csinálni őket, hogy azok a közönség számára is hallgathatók legyenek.

Siklósi Örs leukémiás volt, mindenkit lesújtott a halálhíre.

Neked Ajánljuk