Gyász: elhunyt a sportimádó legendás színész, Jean-Paul Belmondo – – Nemzeti Sport

Életének 88. évében elhunyt az ikonikus francia színész, Jean-Paul Belmondo, aki köztudottan a sportok szerelmese volt, sőt egy korábbi interjúban elmondta, hogy a PSG megalapításában is részt vett.

Jean-Paul Belmondo mindvégig a PSG-nek szurkolt (Fotó: leparisien.fr)
Jean-Paul Belmondo mindvégig a PSG-nek szurkolt (Fotó: leparisien.fr)

Jean-Paul Belmondo olyan ikonikus filmekben szerepelt, mint a Kifulladásig, a Majom a télben, a Szabadlábon Velencében vagy éppen A profi.

Az ikonikus színész – aki mindig ragaszkodott hozzá, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is a filmforgatások során – ismert volt a sport iránti szeretetéről. A filmes karrierje előtt, az 1960-as évek elején az ökölvívásban is kipróbálta magát, amelyet mindvégig szenvedélyesen követett. Egyik példaképe Papp László volt, erről a magyar ökölvívó-legendáról készült dokumentumfilmben (Paplaci) vallott Borbély Zoltánnak, valamint több művében is említésre kerül a háromszoros olimpiai bajnok neve, vagy megjelenik egy-egy fotója.

Belmondo akcióban (Fotó: AFP)
Belmondo akcióban (Fotó: AFP)

A bokszon kívül a tenisz és a futball iránt is élénken érdeklődött, több francia sajtóorgánum is felelevenítette egy korábbi interjúját, amelyben azt mondta, hogy jóban volt a Paris-Saint Germain megalapítóival, sőt pénzt is invesztált a klubba, s habár kevés szabadideje miatt hamar kiszállt a befektetésből, elkötelezett szurkolója maradt a párizsiaknak.

A legnagyobb francia sportnapilap, a L’Équipe több cikkben is megemlékezett Belmondóról, akinek fia, Paul Belmondo a Formula–1-ben versenyzett a 90-es években.

A L'Équipe is megemlékezett a filmsztárról (Fotó: lequipe.fr)
A L’Équipe is megemlékezett a filmsztárról (Fotó: lequipe.fr)

A filmsztár ügyvédje a francia AFP hírügynökséggel közölte, hogy ügyfele nyolcvannyolc évesen, hosszú betegeskedés után hunyt el.

Neked Ajánljuk