Gáspár Evelin az életét félti, reméli, börtönbe kerül az exe, Boldizsár – Metropol

Gáspár Evelin viharos szakításának következményei egyre durvább fordulatot vesznek. Az ex ellen felhozott vádak miatt szóba került a börtön is.

Nem csitulnak a kedélyek, a Gáspár család tart attól, hogy Evelin volt szerelmének apja tényleg beváltja a fenyegetést és az életükre tör. Győzike lánya azt reméli, hogy a fenyegetések és a nyilvánosságra hozott fotók miatt börtönbe kerül a volt szerelme és akkor végre nyugtuk lesz.

Ennél jóval durvább fotók láttak napvilágot

Az ügyben a lap korábban megkereste Gáspár Evelint is, aki azt állítja, ők kaptak halálos fenyegetéseket Boldizsáréktól.

Szerettem ezt a fiút, tiszta szívemből. Nem hallgattam senkire, nem számított sem rang, sem pénz, a lelke csodálatos volt, amikor együtt voltunk, minden jó volt – kezdte Gáspár Evelin. – Volt egy-két húzása, ami nagyon nem tetszett, ezért közöltem vele, hogy köztünk vége van. Ezt viszont nem volt hajlandó tudomásul venni. Ostromolt, mindig visszasírta magát, majd öngyilkossággal fenyegetőzött és érzelmileg zsarolt. Egészen hétfő estig abban a hitben éltem, hogy végre felfogta, hogy köztünk vége – sírta el magát a telefonba Evelin. – Megaláz ország-világ előtt az emberi mivoltomban, nőiességemben? Hogy leszek képes ezek után bárkiben megbízni? A sunyiban elkapott ruhátlan fotóimon csámcsognak vadidegen emberek? Elmondani nem tudom, hogyan érzem most magam – zokogott a telefonba, majd hozzátette: – És ha ez nem lenne elég, akkor Boldizsár apja tegnap halálosan megfenyegetett a telefonban. Azt mondta szó szerint: „Ha nem kérsz bocsánatot a fiamtól, tönkreteszem az életedet. Ha a fiamnak bármilyen baja lesz, ha beveszi a gyógyszert, vagy drogozik, levágom a fejedet. Én büntethetetlen vagyok, anyám a gyámom, labilis pszichopata vagyok, erről papírom van. Lemegyek oda hozzátok Megyerre, és felakasztom a fejeteket a kerítés tetejére.” Hát így állunk most – sóhajtott Evelin. – Nem tudom, hogy kerültem ilyen helyzetbe – mondta Evelin, aki rendőrségi feljelentést tett a nyilvánosságra hozott intim fotói és privát üzenetei miatt, továbbá életveszélyes fenyegetés miatt.

További részletekért keresd a Bors csütörtöki számát!

Neked Ajánljuk