Élet+Stílus: Intenzív osztályon ápolták Liptai Claudia koronavírusos férjét – hvg.hu

Pataki Ádám több napig feküdt kórházban Covid–19-cel, szerdán engedték haza.

Koronavírus – a második hullám

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

Szeptember közepén mondta el Liptai Claudia, hogy házi karanténba került a családjával együtt, miután pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje. Akkor arról beszélt, hogy sem ő, sem a szerettei nem tapasztaltak tüneteket, friss Instagram-bejegyzéséből azonban kiderül, hogy ez később megváltozott.

Azt írta, hogy bár megpróbált elszeparálódni a vele együtt élő családtagjaitól, a férje, Pataki Ádám elkapta a fertőzést. „Már az elején látszott, hogy ugyanaz a vírus rá teljesen más hatással van. Nagyon köhögött, a többi tünet mellett” – magyarázta Liptai. Beszámolója szerint az ötödik napon már csak a köhögés emlékeztette férjét a betegségre, az viszont nem csillapodott.

Már majdnem letelt az ő karanténja, amikor rosszabbra fordult az állapota. Felszökött a láza és nagyon elesett lett. Azonnal hívtam az orvost, aki szinte rámkiabált, hogy nyomban hívjak mentőt. Soha nem felejtem el a pillanatot amikor én elindultam egyedül a kisfiamért az óvodába a férjemet pedig egy szirénázó mentő vitte el ugyanazon az úton ”

– emlékezett vissza a színész-műsorvezető.

Az addigra már beszélni is alig tudó férje néhány óra múlva azzal hívta fel, hogy nagy kiterjedésű tüdőgyulladása van, és átviszik majd az intenzív részlegre. A következő napokat ott töltötte, szerdán engedték haza.

Liptai a bejegyzésében köszönetet mondott a párját kezelő orvosoknak és a Korányi kórház dolgozóinak, „akik fáradhatatlanul azon küzdöttek, hogy a leggyorsabban otthon lehessen. Örök hálával tartozunk nekik” – írta.

Neked Ajánljuk