Dobó Kata összejöhetett Szente Vajkkal origo.hu – Origo

Dobó Kata épp Szente Vajkkal randizik egy ismerősük szerint, aki azt is mondta, hogy a szakmán belül már nyílt titok, hogy van valami a két színész között.

Friss párt alkothat Dobó Kata és Szente Vajk, egy, a párt jól ismerő színházi kolléga mesélt erről a Blikknek – hozzátéve, hogy a két színész még nagyon az elején tart a kapcsolatnak.

Dobó KataForrás: Dobó Kata / Instagram
Szente VajkFotó: Csudai Sándor – Origo

“Még nagyon az elején tartanak, de szakmán belül már nyílt titok, hogy lehet köztük valami. Pedig mindent megtesznek, nagyon ügyelnek arra, hogy ne lessék minden pillanatukat kíváncsi tekintetek. Ám az már árulkodó, hogy Kata ott volt a Puskás, a musical júniusi bemutatóján. Azt beszélik, utána kezdtek randizni. Mind a ketten nyitottak egy új kapcsolatra, de nem akarnak semmit elsietni, ráadásul óvatosak is, hiszen mindketten égették már meg magukat. Fiatalok, függetlenek, megérdemlik a boldogságot” – mondta az ismerősük.

Neked Ajánljuk