„Csodálatos tehetség volt” – tragikus hirtelenséggel 26 évesen halt meg a csinos színésznő – Metropol

Song Yoo-jung dél koreai színésznő mindössze 26 évesen vesztette életét szombaton. Halálának oka egyelőre ismeretlen, de már el is temették. Pályafutását modellkedéssel kezdte, ezután debütált színészként az MBC Arany Szivárvány című műsorában. Az igazi hírnevet a csatorna egy másik sorozata, a „Make a Wish” hozta meg számára. 2014 és 2015 között összesen 120 részben láthatták a televízió nézői – írja a Variety.

„Song Yoo-jung színésznő elhagyott bennünket” – áll a Sublime Artist Agency ügynökség közleményében. „Yoo Jung mindig is olyan barát volt, akinek a mosolya másokat is boldoggá tett. Csodálatos tehetség volt, aki szenvedéllyel játszott. Köszönjük, hogy megosztotta velünk a tudását.”

Neked Ajánljuk