Cserhalmi György: „Én megtanultam ezt a betegséget, és amikor rám került a sor, már tudtam kezelni” – Elviszlek magammal ÉVADPREMIER – WMN Magazin

Egyszer már majdnem találkoztunk ebben a műsorban, de mire az időpontban megállapodtunk volna, ő beteg lett… mi pedig szorítottunk érte az egész országgal együtt. Ma már újra jól van, a betegség nevét pedig kimondani sem hajlandó. Láthatóan szelídült a mozgása, az egész lénye. Azt mondja, nehezen viseli a lassulást, de a derűjét nem vesztette el – és ezt érezni a beszélgetésünk elejétől fogva. Ahogy azt is, hogy ritkán mesél már magáról, pláne a közel- és régmúlt veszteségeiről és gyászairól. Persze nemcsak szomorúság van, hanem boldog unokázás is; kardozás Gazsival és erdőjárás Lenkével. No meg az istenkeresés, ami nagyon hasonlóan zajlott az ő gyerekkorában a saját nagypapája mellett. Továbbvitt és megváltoztatott szülői mintákról, a halált jelentő nosztalgiázásról és a kocsmában lakó demokráciáról is beszélgettünk az Elviszlek magammal őszi évadának premiervendégével, Cserhalmi György Kossuth-díjas színésszel. 

Neked Ajánljuk