Beszáll az RTL a streamingpiacra, a jövő évi műsorokat is bejelentették – Index.hu

Összesen ötezer órányi tartalmat, amerikai mozifilmeket és sorozatokat, köztük számos magyarországi premiert ígér az előfizetőknek az RTL a hamarosan induló RTL+ nevű streamingfelületén. Terveik szerint ezen a platformon lesz elérhető a legnagyobb mennyiségben magyar nyelvű tartalom. A jelenlegi, RTL+ nevű lineáris tévécsatorna október 28-tól RTL HÁROM néven lesz elérhető, profilját tekintve pedig filmcsatornává alakul át.

A csatorna közleménye szerint az új platformon debütál majd a Zámbó Jimmy életét és halálát feldolgozó sorozat, A Király, az On The Spot következő évada, valamint számos további, saját gyártású, kizárólag erre a felületre készülő produkció, fikciós sorozat és reality egyaránt. Itt lesz elérhető a Nagy Fehér Főnök című, fekete humorral fűszerezett szórakoztató vígjátéksorozat is, amely mulatságos kisvárosi történeteket elevenít meg, mindemellett aktuális társadalmi kérdéseket és polgárpukkasztó, ugyanakkor olyan elgondolkodtató témákat is boncolgat, mint a transzneműség és a rasszizmus. 

A Ki vagy te? című nyers, bevállalós, fiatal felnőttekről szóló sorozat, a Mellékhatás folytatása és az Amit tudni akarsz… című tematikus ismeretterjesztő sorozat, valamint az utóbbi évek legjobb magyar természetfilmje, a Vadlovak és a magyar szinkron történetét bemutató Magyar hangja is erre a platformra kerül. Itt indul majd a Gyertek át! legújabb évada Sebestyén Balázzsal, illetve olyan sorozatok is elérhetők lesznek, mint a Mocro Maffia, a Black Tulip, a Faking Hitler vagy a tavaly nagy sikerrel Magyarországon is bemutatott Sisi-sorozat legújabb évada. Az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga futballmérkőzéseinek többsége szintén az RTL+ felületén lesz elérhető, a realityműsorok közül pedig többek között a Feleségek luxuskivitelben című is itt kap helyet. 

Az RTL nézőire is sok újdonság vár

Az RTL 2023-as kínálatáról is sok részlet kiderült a csütörtöki Big Picture konferencián. Jövőre új évaddal érkezik az X-Faktor, a Survivor, a Házasodna a gazda, a Nyerő Páros, a Cápák között, és lesznek új formátumok is, mint Az álommeló, amely Magyarország legújabb üzleti realityje. Ebben a Cápák közöttből már jól ismert Balogh Levente keresi majd a munkatársát hárommilliós havi fizetéssel.

A Keresztanyu befejező évada után régi és új szereplőkkel kerül a képernyőre a Drága örökösök – A visszatérés, és jön egy vadonatúj sorozat Gólkirályság címmel. Kapitány Iván legújabb szórakoztató vígjátéksorozata is Lovas Rozi főszereplésével készül. A történet egy nem túl sikeres vidéki focicsapatról szól, amely – véletlenül – női edzőt szerződtet.

Új évaddal jelentkezik jövőre az Apatigris is, amely már nem csak Magyarországon sikeres: az Apatigris az első olyan magyar széria, amely külföldi remake-et kapott.

Több magyar film televíziós premierjével is készül a nyolccsatornás portfólió 2023-ban. Az RTL filmkínálatában szerepel majd a Pókember – Hazatérés, a Dirty Dancing és a Moonfall, a magyar filmek közül pedig képernyőre kerül a Szia, Életem!, a Feleségem története és Az unoka is.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Neked Ajánljuk