Az özvegy golyóálló mellényt kapott a temetés előtt, és féltek, hogy Zámbó Jimmy nővére a sírgödörbe ugrik – Origo

„Arra emlékszem, vett egy gyönyörű szép, krómborítású, famarkolatú Smith and Wesson önvédelmi maroklőfegyvert. Nagyon büszke volt rá. Volt egy számzáras diplomatatáskája, aminek rajta kívül én és a családja ismerte a számkombinációit. Utazáskor a fegyverét ebben a táskában tartotta, máskor az oldalára tűzte, és úgy közlekedett. Súlyos volt, ezért kicserélte ezt a fegyvert arra a bizonyos Berettára, ami számára a végzetes lövést leadta” – emlékezett könyvében Tóth Krisztián, a testőre, aki a legtöbbet volt vele az utolsó években.

„Baráti társaságban büszkén mutogatta a kedvenc fegyverét. Ahogy poharazni kezdett, elkértem tőle. A tárat kivettem belőle, eltettem a zsebembe. Mindig ellenőriztem, hogy a cső is üres legyen. A kitárazott fegyver pedig a diplomatatáskába került. Csakúgy, mint a koncerteken, tévéfelvételeken. Otthon természetesen széfben tartotta. A széf a ház felső szintjének valamelyik szobájában volt található. A felső szint a családé volt, ami szentélynek számított. Oda a családon kívül senki nem mehetett föl” – írta.

A megdöbbentő halála

2001. január 2-án történt az eset, 3-án már minden lapban hír volt. „Saját fegyverének lövedéke oltotta ki tegnap reggel, nem sokkal öt óra után az ismert énekes, a 43 éves Zámbó Imre életét. A rendőrség első vizsgálata szerint kizárható, hogy a csak Jimmyként ismert férfi merénylet áldozata lett. Az esetet az V. kerületi rendőrkapitányság rendkívüli haláleseti osztálya államigazgatási eljárás keretében vizsgálja” – mindössze ennyit tartalmazott az első hivatalos közlemény, amelyet a rendőrség adott ki a halálesetről.

A Magyar Nemzet arról írt, hogy még január 1-jén este is valamilyen buliféle zajlott a csepeli házban, amikor az énekes kilőtt az ablakon a Berettával. „Miután a tárat kivette a pisztolyból, a fegyvert jobb halántékához emelte. Nyilván elfeledkezett arról, hogy az előzőleg leadott lövés után a következő lövedék automatikusan a fegyver csövébe került, így amikor a ravaszt meghúzta, gyakorlatilag végzett magával. Az Országos Mentőszolgálat rohamkocsija percekkel az eset után a helyszínre érkezett. A budapesti Honvédkórház idegsebészetén előkészítették a műtőt, ám Zámbó Imre kórházba szállítását követően belehalt sérülésébe” – állt a lapban.

A Magyar Hírlap is arról írt, hogy veszekedés előzte meg a végzetes lövést, és volt ott még egy gázpisztoly is, amelyből szintén leadtak lövéseket. „A lövedék nagyon komoly roncsolást végzett a koponyán. Valójában nem volt esélye Jimmynek arra, hogy túlélje a lövést. A percek alatt kiérkező mentők több mint egy órán át próbálták olyan állapotba hozni, hogy legalább a kórházig elszállíthassák. A Honvédkórház sebészei két órán át küzdöttek az énekes életéért” – írták.

Nem is volt veszekedés? 

„Nem igaz, hogy Jimmy veszekedett a feleségével a baleset előtt, ez valótlan, szépen, békességben voltak” – ezzel cáfolta a kerületi rendőrkapitány a pletykák egy részét. Szemtanúk viszont azt állították, hogy kedd hajnalban, a csepeli házban Jimmy már meglehetősen nehezen viselte a társaságot.

Állítólag két figyelmeztető lövést adott le gázpisztolyából, és távozásra szólította fel a társaságot, majd ingerülten felkapta Beretta típusú pisztolyát, és azzal is leadott egy lövést – ekkor már a közelben hangoskodó kakasokra célzott, legalábbis a városi szóbeszéd szerint. Felesége ráparancsolt, hogy azonnal tegye le a fegyvert. Jimmy kivette a tárat a fegyverből, és azt mondta, hogy abbahagyja a lövöldözést. „Nézzétek meg, kivettem a tárat, nincs töltve a fegyver” – közölte, majd halántékához emelte a pisztolyt és meghúzta a ravaszt.

Négyen voltak vagy többen?

2001 elején hetekig-hónapokig téma volt Zámbó halála, főleg azért, mert egymásnak ellentmondó hírekről lehetett olvasni, zavaros volt a sztori. Akkoriban bukkant fel egy Hullé Éva nevű nő a sajtóban, aki megerősítette mind a rendőrség vizsgálatának eredményeit, mind pedig az özvegy vallomását. Eszerint nem is volt nagy társaság, mint sok lap írt, a kérdéses éjszakán csak négyen tartózkodtak a csepeli családi házban: Adrián, a legkisebb fiú, Edit asszony, a feleség, Hullé Éva, a rajongó és jó barát, valamint Jimmy, a későbbi áldozat.

A nő vallomása szerint zenéléssel, jókedvű beszélgetéssel telt az idő. Mindössze két üveg pezsgő fogyott el egész éjszaka. Adrián két óra tájban aludni tért, a felnőttek tovább ünnepelték az új esztendőt. Hajnali öt óra körül megszólalt a szomszéd kakasa, és Jimmy – szerinte viccesen – azt mondta: kilövi az állat fészkét. Előbb két lövést adott le a feleség riasztópisztolyából, majd egy harmadikat saját Beretta márkájú fegyveréből. Ezután kitárazott, de még egy darabig piszkálta a pisztolyt – de ezt már végképp nem kellett volna.

Január 20-án temették

A sajtó természetesen ráröppent a témára, jóformán minden újság foglalkozott vele, érthető módon: azt is érdekelte a rejtélyes eset, aki nem hallgatta a slágereit. „A temetés hangulatát befolyásolta, hogy Jimmy haláláról mit írtak az újságok: boncolgatták, vajon baleset történt vagy sem. Kik lehetnek a felelősök? – kérdezgették, sőt, nevek is szóba kerültek. Olyan légkört teremtettek, hogy a fanatikus, elvakult rajongókból majdnem támadók lettek. Érezhető volt a feszültség. Kaptunk olyan telefonokat, hogy fokozottabban figyeljünk oda, mert várható, lesz egy-két ember, aki nem tudja ezt a dolgot kellőképpen feldolgozni és önbíráskodni akar. Edit asszonynak golyóálló mellényt szereztünk. Arra figyeltünk, senki ne tudja keresztezni a vonuló menetet” – írta Tóth Krisztián, a volt testőr.

Zámbó Jimmy síremléke, pár évvel ezelőttFotó: Hirling Bálint – Origo

A vonulás előtt több utcát lezártak, egy probléma adódott: a hintó a lovakkal hirtelen meglódult, alig lehetett követni. A családtagok felvették azt a ritmust, majdnem rohanniuk kellett. Kérték a hajtót, próbálja meg úgy irányítani a lovakat, hogy a hintót követni lehessen. „Helikopter követett is minket végig. Onnan is egyenes élő adásban közvetítették az egész temetést. Nem tudom, hogy ez kinek jutott eszébe, de biztosan nem olyan embernek, aki számolt azzal, hogy a temetés csendet és meghittséget kíván. A menet elhaladt egy kisebb református templom előtt, a pap kiállt, és míg a tömeg vonult előtte, végig kongott a harang. Ez nagyon szép gesztus volt, senki nem kérte, és mégis ez a templom a maga módján búcsúzott, megadta a tiszteletet a halottnak és gyászolóinak is.”

“Tűzvonalban vagyok”

A temetési menetben a halottas hintó mögött haladtak a rokonok, barátok, lassú léptekkel követték a koporsót. Az özvegyet fiai támogatták. A testőrök szoros gyűrűt vontak a családtagok köré, fegyelmezetten vonult a sor. „Az útvonal egyik szakaszán lapos tetős házak húzódtak, emberek álltak a háztetőkön, kezükben fényképezőgéppel. Voltak, akik a feleségét hibáztatják a történtekért. A kamerának felállítottak egy háromlábú állványt: az embernek óhatatlanul is eszébe jutott – nem azért, hogy rémeket lássak vagy ördögöt fessek a falra -, ideális szög a támadáshoz. Ha valaki onnan lőni akar, meg tudja tenni. Ösztönösen behúzódtam Edit asszony elé. Akkor tudatosult bennem, hogy már tűzvonalban vagyok. Sokan hátrahúzódtak” – ebből a leírásból is kiderül, mennyire feszült volt a ceremónia.

Forrás: Wikimedia Commons/Dr Varga József

Sok ezren gyűltek össze a környéken, nem volt egy átlagos temetés. „A temetőbe, a koporsó elhelyezésének idejére, csak a család, illetve a VIP-kártyával rendelkező gyászolók léphettek be. Erre viszonylag rövid idő maradt, tizenöt-húsz perc állt rendelkezésre, a pap beszédével együtt. Az is egy kérés volt, a biztonsági emberek figyeljenek arra, véletlenül se fordulhasson elő, hogy valaki beleessen a kriptába vagy szándékosan beleugorjon. Kaptunk olyan információkat, hogy Marietta, Jimmy nővére, az édesapja temetésén fájdalmában a koporsó után akart ugrani. Nem akartuk, hogy baja essen. Szorosan megállt mindenki a kripta mellett. Leemelték a hintóról a koporsót, a temető alkalmazottai méltóságteljes mozdulatokkal meghozták, majd leengedték a kriptába. A televíziósok humánus megfontolásból a koporsó leengedését nem közvetítették. Visszatették a betonfedelet, ráhelyezték a virágokat, utána szóltam, lassan indulnunk kell. Főleg Tihamérra számíthattam, ő viselkedett a legracionálisabban. Erős volt, tartotta magát. Mindenki fegyelmezetten ment az autókig” – emlékezett a testőr.

Uralta a lemezlistákat

Zámbó Jimmy korábban is ezerszám adott el lemezeket, kazettákat, de halála után pont az történt, mint az elhunyt popsztárok esetében: felpörgött a lemezpiac, olyan is előfordult, még egy hónappal halála után is, hogy az első nyolc helyen az ő albumai voltak: első helyen a Karácsony Jimmyvel, második pozícióban a Dalban mondom el, harmadikként meg a Best Of-kiadás 2. része. Mint az alábbi képen is látható, a könyvek listáján is élre került a halála után.

arcanum

Sokan sírtak, gyászoltak Zámbó váratlan és bizarr halála után, személyes tragédiáról is lehetett olvasni. Január 23-án egyik rajongója követte őt a halálba: a tizenhat éves lány búcsúlevelet hagyott hátra, amiben leírta, hallgatta Jimmy dalait, főleg a Bukott diákot, amelyben teljes egészében magára ismert.

Neked Ajánljuk