Antsi visszatért: bevédte Tóth Gabit Puzsérral szemben – Mandiner

„Nekem gyomorforgató, amit Tóth Gabival művelsz. Nincs jobb dolgod?” – írta az énekes.

Antsi visszatért: a Facebook-oldalán egy – feltehetőleg – szabadvers keretei között megvédte Tóth Gabit Puzsértól. Mint ismeretes, Puzsér egy hosszú publicisztikában támadta meg Tóthot, kifejtve, hogy

Tóth Gabinak és Krausz Gábornak „kell az állami tőgy, amelyből busás megélhetést szippanthatnak, és kell az önmaguk fenntartásán nap mint nap küszködő kisemberek rokonszenve is.”

Antsi vágott vissza

A botrányos kampánydalairól híressé vált Antsi így vágott vissza a Facebook-oldalán: 

„Nos Puzsér Róbert,
te a társadalom nyakára telepedett
ítélkező, 
magadat valami siralmas,
meggyőződésem szerint nem alapos, 
nem valós műveltségen (tudnék ajánlani felsőfokú intézményeket, ahol mindezt a hiányzó tudást hitelesen összeszedhetnéd fiam),
inkább hiányos lexikális tudáson,
de ehhez mérten kényszeres bizonyítási rögeszmén és ennek szellemi alapjain nyugvó,
DE EMELLETT sokat mutat, 
ÉS keveset tud módszertannal,
azaz álságos 
csúcsentellektüel hársfa-poéta és rögtönítélő népbíróság sajátos hibrid keverékeként valami hihetetlen olcsó bazári komédiás stílusban tolod a kretént – 
NA most már ez nekem SOK.

Te egy családot támadsz, 
gyermekes édesanyát, édesapát –
és bár én is tettem ki sajnálatosan ítélkező, 
egy bites posztokat a korábbiakban, 
elhamarkodott impulzusposztokat több ízben,
nos nekem gyomorforgató,
amit Tóth Gabival és Krausz Gáborral művelsz.
Nincs jobb dolgod?

Pofa be fiam, imígyen udvariasan, 
random – 

egyelőre a barokk, avítt szóvirágok halmozásán túl nem sokat láttunk az intellektuális képességeidből,
de azt láttuk, hogy nincs ember aki él és mozog,
és számodra megfelel.”

Nyitókép: Mandiner Archív

Neked Ajánljuk