A rajongók szerint ez a korábbi exatlonos lehet Palik László új párja – Bors

Évek óta az Exatlon körforgásában él Palik László, nem csoda, hogy a stábból választott párt magának. Sokak szerint új kedvese nem más, mint a Kihívók tavalyi sztárja, az idén már stábtagként Dominikán dolgozó Cservenák Alexandra.

Évek óta az Exatlon körforgásában él Palik László, nem csoda, hogy a stábból választott párt magának. Sokak szerint új kedvese nem más, mint a Kihívók tavalyi sztárja, az idén már stábtagként Dominikán dolgozó Cservenák Alexandra.

Hetek óta más sem foglalkoztatja az embereket, hogy mi lesz a válófélben lévő Palik-Marsi házaspár további sorsa. Kibékülnek, vagy már menthetetlen a házasságuk? Mint azt a Bors megírta: a két televíziós kapcsolata 16 év után került olyan mély hullámvölgybe, hogy a végleges szakítás mellett döntsenek. Információink szerint keményen dolgoztak házasságuk megmentésén, de már nem sikerült. Májusban Marsi Anikó már válási papírokkal utazott férje után Dominikára, ahol már harmadik éve tölt közel fél évet az Exatlon miatt.

© TV2

Sőt a múlt héten már arról szóltak a hírek, hogy már mindketten újra szerelmesek. A HOT! Magazin azt írta, hogy Marsi Anikó Szulák Andrea volt férjével boldog újra. Majd nem sokkal később Palik László új kapcsolatára is fény derült. A Blikk úgy tudja, hogy Palik László nem ment messzire a szerelemért, szívét az Exatlon korábbi versenyzője, egy nála jóval fiatalabb sportoló hölgy rabolta el.

© TV2

A sport reality több százezres rajongótábora rögtön találgatásba kezdett, hogy kiderüljön ki az a csinos nő, aki a műsorvezető új kedvese lett. A nézők szerint nem is lehetne egyértelműbb, hogy a kiválasztott az a Cservenák Alexandra, aki a második évadban a Kihívók csapatában versenyzett. A személyi edzőként dolgozó 30 éves Szandi idén ugyanis idén már a stáb tagja volt, szoros együttműködésben a műsorvezetővel. Az is mellette szól, hogy Szandi imádja a gyerekeket, öt testvér mellett cseperedett fel, legkisebb öccse, Jákob Down-szindrómával jött világra. Ráadásul Palik fiait is ismeri, többször találkozott velük a forgatásokon.

Az olvasói szavazás eredménye:

Ön szerint melyik volt exatlonista Palik László új kedvese?

  1. Cservenák Alexandra – 61 százalék
  2. Papp Dorci – 24 százalék
  3. Gelencsér Tímea – 15 százalék.
Neked Ajánljuk