Újra van tengeri kikötője Magyarországnak – Portfolio

Közösséget építünk!
Signature-előfizetőink számára egyedi online klubeseményt szervezünk, ahol profi befektetők mondják el, mi várható 2021-ben. További részletek ide kattintva.

A portál cikke emlékeztet arra, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter 1,5 évvel ezelőtt jelentette be a vásárlást, ám a tranzakciót csak most sikerült lezárni. Az olasz cégadatbázis tanúsága szerint a koncessziót birtokló, Aquila nevű olasz cég december 17-én került a kikötői projektre létrehozott magyar állami zrt, az Adria Port 100 százalékos tulajdonába. Egyúttal ezen a napon az Adria Port tőkéjét 1,8 millióról 16,8 millió euróra emelte a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztérium. Ezt november végén csoportosította át a Gazdaságvédelmi Alapból, 5,4 milliárd forint értékben.

A kikötővel azonban lesz még munka használatbavétel előtt. “A kikötő és a mögé tervezett logisztikai központ kialakítása előtt kármentesíteni kell a 300 méteres partszakaszt. De – legalábbis az olasz sajtó értesülései szerint – még előbb egy örökségvédelmi eljárást is le kell folytatni, aminek adminisztrációja akár egy évet is igénybe vehet” – írja a lap.

“Az eljárás valójában egy, a területen átfolyó patakkal kapcsolatos közigazgatási eljárás, mely érdemben nem akadályozza a projekt előkészítését” – állítja ezzel szemben a külügyminisztérium, mely azt is hozzátette: a terület fejlesztéséről még meg kell állapodni az olasz hatóságokkal, csak ezt követően kezdődhet majd a kivitelezés.

A hírek szerint a terület fejlesztéséhez a magyar állam az uniós helyreállítási alap forrásait venné majd igénybe.

A lap azt is írja, hogy a terület egyik részéért és a kikötői koncesszióért (amely az Aquila nevű leánycégben van) 15 millió eurót fizetett Magyarország, vagyis összesen 9 milliárd forintot. Egy másik területért pedig 10 millió eurót fizetett a kormány.

Címlapkép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az olasz parti őrség hajóján Trieszt kikötőjében 2019. július 5-én. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. Forrás: MTI/KKM/Burger Zsolt

Neked Ajánljuk