Többek között a keresztények helyzetéről tart megbeszéléseket Orbán Viktor Rómában – Origo

Népes magyar delegáció vesz részt a katolikus konferencián, írja Facebook-posztjában Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója, a Miniszterelnökség államtitkára.

“Ezen a hétvégén szerte a világból Rómába érkeztek katolikus törvényhozók, kormányzati szakemberek, civil szervezetek vezetői és jelentős közéleti szerepet vállaló egyházi vezetők, hogy megvitassák a világ nagy kérdéseit és a keresztény politizálás lehetőségeit, ebben a XXI. századi, bizonytalanságokkal terhelt világban. Ezeken a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin miniszter asszony vezetésével népes magyar delegáció is részt vesz. A megbeszéléseken szó esik a keresztények helyzetéről, az afganisztáni eseményekről, a keresztényüldözés különböző formáinak sajnálatos erősödéséről, valamint a migráció, a technológia fejlődés és a gender ideológia által országaink elé állított kihívásokról is. Jó látni, hogy a keresztény politizálásnak ilyen jelentős támogatói vannak valamennyi kontinensen!” – írja Orbán Balázs a posztban, amelyhez egy fotót is mellékelt Orbán Viktor miniszterelnökről és Christoph Schönborn bíborosról.

Neked Ajánljuk