Több mint egy napja várják a Lutonban ragadt WizzAir-utasok, hogy kiderüljön, hogyan mehetnének haza – 444.hu

Hétfőn este körülbelül két tucat magyar is szeretett volna hazarepülni az angliai Lutonból Budapestre, de a WizzAir-járatuk indulási időpontját először többször halasztották, majd végül törölték. Már egy napja várakoznak a reptéren, de egyelőre nem tudják, hogyan és mikor jutnak haza – írta meg tegnap este a Telex.

A légi közlekedés nehézségekkel küzd egy ideje, Angliában a nagy meleg miatt pedig a lutoni repteret is lezárták néhány órára, ez azonban nem ad magyarázatot a történtekre.

A szerencsétlenül járt utasok az egész éjszakát a reptéren töltötték. A lapnak az egyik utas azt mondta, hogy a magyar légitársaságtól eddig semmilyen segítséget és információt sem kaptak, ezután fordultak a magyar külügyhöz. A magyar konzulátus jegyzőkönyvet vett fel az esetről, ivóvizet szerzett nekik, és fél kilenc körül több munkatársuk ki is ment a reptérre. A külügy javaslatára az utasok együtt maradtak a reptéren, mert így tudtak nekik a leghatékonyabban segítséget nyújtani.

„Több mint 24 órája vagyunk itt, 40 órája vagyok ébren, és még most sincs repülőgép. Azóta senki nem segített a légitársaságtól se személyesen, se telefonon. Kedden délelőtt sem jelent meg a WizzAirnél. Elvileg a lutoni reptér alkalmazottai vannak megbízva a WizzAir képviseletével, de senki nem akarja elismerni a felelősséget. Semmilyen kommunikáció nem volt felénk, teljesen impotens ezen a téren ez a cég. Vállalhatatlan, hogy van egy szolgáltatás, amit kifizettünk, és még csak szóba sem állnak velünk”

– nyilatkozta a Telexnek az egyik utas.

A magyar utasok egy civilszervezettől vizet és élelmet kaptak. A WizzAirtől csak egy műszakjával végző stewardesst tudtak eddig elérni, aki azt ígérte, hogy szól a főnökeinek, hogy milyen megdöbbentő helyzetbe kerültek az utasok.

A magyar külügy az alternatív hazajutást is szervezni kezdte. Még a kisbuszokkal való utazás is felmerült lehetséges megoldásként. A kedden Magyarország felé induló repülőgépeken már nem volt hely, ahogy a Budapesthez közeli repülőterekre induló járatok is beteltek addigra. Más légitársaságoknál ugyan lehetett volna még foglalni, de körülbelül tízszeres áron. A Telexnek nyilatkozó utas szerint tíz nap múlva indul olyan WizzAir-járat amelyikre tudnának foglalni. Mivel 4-500 font egy éjszakára a szállás a reptérhez közeli hotelekben, addig nem akarnak várni az indulással.

Neked Ajánljuk